6 °C Budapest

A fél világ a török aranyat veszi

MTI
2013. október 4. 16:02

Mintegy 20 százalékkal megugrott a török ékszerexport 2013-ban, az éves ékszerkivitelt már 2,5 milliárd dollárra becsüli a török ékszerexportőrök szövetsége.

A török ékszerexportőrök szövetségének elnöke úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy az év első kilenc hónapjában 1,7 milliárd dollár értékben adott el ékszereket külföldre Törökország, és az idei év végéig ez várhatóan 2,5 milliárd dollárra fog emelkedni. A szövetség elnöke szerint 2014-ben 2,9 milliárd dolláros is lehet az ékszerek kivitele.

Törökország számára a Közel-Kelet lesz a legnagyobb piac idén, míg az európai kereslet csökkenni kezdett. Az elmúlt három évben az Európai Unió országaiba került a török ékszerexport 25 százaléka, de mára ez az arány 10 százalékra esett vissza. A Közel-Keleten most Irakban és Dubaiban van a legtöbb vásárló.


Az ékszerek közül az aranyból készült tárgyak iránt a legnagyobb a kereslet, az export 90 százalékát az arany ékszerek adják. A keresletet megnövelte, hogy idén jelentősen esett az arany ára a nemzetközi piacokon. Az arany unciánkénti spotárfolyama az év elején 1660 dollár volt, jelenleg azonban csak 1310 dollár körül mozog.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?