Pénzcentrum • 2026. szeptember 2. 08:14
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy felhagy Irán tárgyalóasztalhoz kényszerítésével, mivel álláspontja szerint Teherán úgysem tartana be egyetlen megállapodást sem.
Az elnök közölte, már egyáltalán nem érdekli egy esetleges megegyezés, hiszen az irániak szerinte minden szerződést figyelmen kívül hagynának. Egyúttal határozottan cáfolta azokat a sajtóértesüléseket – köztük az általa álhírterjesztőnek nevezett ABC csatorna állításait –, amelyek arról szóltak, hogy továbbra is nyomást akarna gyakorolni a közel-keleti államra. Trump megfogalmazása szerint teljesen hidegen hagyja, hogy aláírnak-e egy számára amúgy is értéktelen egyezményt - számolt be a Portfolio.
Az elnök úgy látja, az Egyesült Államok stratégiai helyzete jelenleg rendkívül kedvező. Hangsúlyozta, hogy szinte teljes ellenőrzésük alatt tartják a Hormuzi-szorost, miközben az iráni gazdaság épp az összeomlás szélén egyensúlyoz. A kialakult krízis kapcsán az amerikai elnök az iráni társadalom lépéseit firtatta, kijelentve, hogy az elkerülhetetlen vég közeleg, és már csak az a kérdés, mikor lázad fel saját vezetése ellen az iráni nép.