Kétszámjegyű zuhanás, több ezer kirúgás – így reagál a Daimler a piaci viharokra

Pénzcentrum2025. július 8. 19:44

Nagy horderejű létszámleépítést jelentett be a Daimler Truck: a német haszongépjármű-gyártó 2030-ig mintegy 5000 munkahelyet tervez megszüntetni Németországban – közölte a vállalat kedden.

A cég tájékoztatása szerint a létszámcsökkentés „társadalmilag felelős módon”, főként természetes fluktuációval és nyugdíjazással valósul meg. A leépítési terv célja, hogy 2030-ig mintegy 100 millió eurós (kb. 117 millió dolláros) költségmegtakarítást érjenek el.

A leépítés elsősorban a Daimler Truck Leinfelden-Echterdingenben működő teherautó-részlegét érinti, ahol 2024 végén közel 28 ezren dolgoztak. Összesen körülbelül 35 500 főt foglalkoztat jelenleg a cég Németországban.

A bejelentés nem véletlen: a Daimler Truck hétfőn arról számolt be, hogy a második negyedévben világszerte csökkent az értékesített járművek száma. Az április és június közötti időszakban 106 715 jármű talált gazdára, ami 5 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest (112 195 darab).

A visszaesés legfőbb oka az észak-amerikai piac gyengélkedése. A Trucks North America szegmensben 20 százalékkal, 38 580 darabra zuhant az értékesítés, míg a Mercedes-Benz Trucks eladásai stabilan tartották magukat (38 294 darab, szinte megegyezve az előző évi 38 481-gyel).

A negatív trendet csak részben tudta ellensúlyozni az ázsiai piac 13 százalékos növekedése, valamint a Daimler Buses szegmens 5 százalékos bővülése. Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy az elektromos járművek eladásai kiugróan – 90 százalékkal – növekedtek: a második negyedévben 1232 darabot adtak el, szemben a tavalyi 648-cal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Féléves összesítés: érzékelhető visszaesés

Az év első felében összesen 206 527 járművet értékesített a vállalat, ami 6,6 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest (221 106 darab).

A számok tehát egyértelműek: a gyártónak alkalmazkodnia kell a változó piaci környezethez, ami a költségcsökkentések és a működési hatékonyság növelése felé tereli a céget – a munkavállalók egy részének kárára.

Címkék:
cég, németország, leépítés, millió, német, daimler,