Pénzcentrum • 2024. augusztus 12. 17:44
Ősztől megváltozik a Digi számlázási gyakorlata - írja a HWSW.
2024 novemberétől a Digi Távközlési Kft. módosítja eddigi számlázási gyakorlatát, amely több százezer előfizetőt érint majd. Az új rendszer szerint az előfizetőknek a tárgyhónapban kell megfizetniük a havi előfizetési díjat.
A 4iG sajtóosztálya közölte, hogy a DIGI Távközlési Kft. szakaszosan áll át az új számlázási rendre. Ennek értelmében egyes ügyfélcsoportok szeptemberben, míg mások októberben nem kapnak számlát. Az ezekben a hónapokban keletkezett havi forgalmi díjak a következő havi számlában lesznek feltüntetve. A szolgáltató tájékoztatta ügyfeleit a változásról és az átállás ütemezéséről.
Az új rendszer lényege, hogy novembertől az előfizetők nem fizetik majd ki előre a következő havi előfizetés díját, ugyanakkor a tárgyhót megelőző forgalmi díjat továbbra is utólag kell rendezniük. Emellett változik a számlák kifizetésének ideje is: az egységes fizetési határidő mostantól minden hónap 20. napjára módosul.
Fontos tudni, hogy ennek következtében egyes előfizetők szeptemberben, mások pedig októberben nem kapnak majd számlát. A következő hónapban viszont egyszerre kell kifizetniük mindkét hónap díjait, ami magasabb összeget jelent majd – tájékoztatta ügyfeleit a szolgáltató.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az átállás célja, hogy egyszerűsítse és átláthatóbbá tegye a számlázási folyamatokat mind az ügyfelek, mind pedig a szolgáltató számára.
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László