Ezek a magyarok szinte már csak így fizetnek a boltokban: tudnak valamit?

Pénzcentrum2024. március 19. 18:31

A közeli jövőt tekintve a tanulás, a megtakarítás és az önállósodás a legfontosabb cél a fiatalok körében. Legszívesebben utaznak, a szeretteikkel vannak és az egészségükre figyelnek a fiatalok. A hagyományos bankokkal is elégedettek, de közel minden harmadik megkérdezett neobank felhasználó.

Átfogó kutatást végzett Mastercard a 16-25 év közötti fiatalok körében annak érdekében, hogy jobban feltárja pénzügyi, szabadidős és jövőtervezéssel kapcsolatos szokásaikat, attitűdjeiket. Az eredmények alapján sok közös vonás van egy átlagos magyar gimnazista és egy pályakezdő fiatal felnőtt között, ha a szabadidő eltöltéséről van szó, de a pénzügyi prioritások és fizetési preferenciák terén jelentős eltéréseket találunk.  

A második alkalommal végzett kutatást a magyar fiatalok körében, de ezúttal a pénzügyi szokások mellett részletesebben vizsgálta a 16-25 éves korosztály személyes motivációit, céljait, szokásait is. A már meglévő és publikus adatok felhasználása mellett a Scale Research kutatócéget megbízva több mint 1000 fő bevonásával vizsgálta ezeket a témákat.  A kutatásban részt vevőket három nagyobb csoportra osztották: az elsőbe a középiskolások, gimnazisták (16-20 évesek), a másodikba a felsőoktatásban tanulók (18-22), míg a harmadikba a pályakezdő, fiatal dolgozó felnőttek (20-25) kerültek.

A Mastercardnál úgy látjuk, hogy kulcsfontosságú kérdés megérteni a fiatal korosztály szokásait, attitűdjeit, gondolkodását, hiszen amellett, hogy ők a legfogékonyabbak a technológiai újdonságokra, ők lesznek a jövő ügyfelei is. A kutatás alapján azt látjuk, hogy a fiatalok nagyon tudatosan tervezik a jövőjüket és határozott céljaik vannak, ugyanakkor legalább ilyen fontos számukra, hogy az érzelmeiknek is teret engedjenek, legyen szó akár utazásról, a világ felfedezéséről, vagy egyszerűen a szeretteikkel való több időtöltésről

 – mondta az eredmények kapcsán Peter Bakenecker, a Mastercard Közép-Európai divíziós vezetője.

Tanulni, megtakarítani, világot látni 

A felmérés első részében arról kérdezték a résztvevőket, hogy a következő 3-5 évre milyen terveik vannak, ha a gazdasági- illetve az emocionális területeket veszik számításba. A középiskolások esetében előbbinél a jogosítvány megszerzése (61%), a megtakarítások (58%) és a szülői házból való elköltözés (46%) volt a legfontosabb. Az egyel idősebb, egyetemista korosztály esetén már a megtakarítások kerültek az első helyre (71%), megelőzve a tanulmányaik befejezését (65%) és a munkába állást (56%). Érdekes, hogy ebben a korosztályban a szülőktől való leválásban valamelyest kevésbé voltak motiváltak a válaszadók (43%). A fiatal pályakezdők csoportjában is a megtakarítások jelentették a legfontosabb pénzügyi célt, bár már csak a megkérdezettek 65%-a vallott így, a második helyre a saját ingatlan vásárlása került (39%), megelőzve a jogsi szerzést (29%) és a házasságot (28%).

Ha az érzelmek által motivált célokról van szó, a legfontosabb cél minden korosztályban ugyanaz: világot látni, utazni, új helyeket felfedezni. Ez a felsőoktatásban tanulók körében volt a legnépszerűbb válasz (63%), de a pályakezdők (54%) és a középiskolások (51%) többsége is így gondolkodik. A második legfontosabb cél a két fiatalabb korosztály esetén egyaránt a szeretteikkel való időtöltés volt (51 és 55%), a fiatal munkavállalóknál az egészséges életmód (53%) ezt a harmadik helyre szorította (50%).

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A mobilfizetés már sokaknál alap, de a készpénz sem tűnik el

A kutatás kitért a pénzügyi szokásokra is. Az eredmények alapján a fiatalok a bankkártyás- (52%) és a mobilfizetést (51%) tartják a legkényelmesebbnek, ugyanakkor meglepő lehet, hogy a legbiztonságosabb fizetési módnak a készpénzt nevezték meg: 45% tartja „abszolút” biztonságosnak, 41%-ot ért el a kártyás, 36%-ot a mobilfizetés. De ha ezekhez a válaszokhoz hozzáadjuk azokat, akik az „inkább igen” választ jelölték meg a megbízhatóság kapcsán, már a kártyás fizetés került az első helyre. Mindezek mellett a résztvevők kiemelték, hogy a készpénzzel szemben a kártyás fizetés egyik legnagyobb előnye a kiadások nyomon követhetősége. A készpénz napi használata a pályakezdők több mint harmadára jellemző, míg a gimnazisták negyede választja ezt a fizetési módot. A naponta bankkártyával fizetők aránya a pályakezdőknél a legmagasabb (32%) és csökken a fiatalabb korosztályok felé (egyetemisták – 29%, gimnazisták – 21%). Talán nem meglepő, hogy a mobilfizetés valamennyi fiatal korcsoportban nagy népszerűségnek örvend, a felsőoktatásban tanulók többsége (51%) már hetente többször is így fizet, de közel harmaduk (30%) napi szinten tesz így.

A kutatást végző cég három jól elkülönülő csoportot azonosított, melyeket a banki/pénzügyi terület több dimenzióját lefedő attitűd állítások alapján hoztak létre. Ez alapján az látszik, hogy habár a többség a készpénzt találja a legbiztonságosabbnak, a magyar fiatalok 42%-a tudatosan kerüli a készpénz használatát és csak akkor fizet vele, ha nincs más lehetősége. 31% készpénzzel fizet, ahol csak teheti, de a költések utánkövetését nehezebbnek gondolja ezáltal. 27% pedig vegyesen használja a két fizetési módot, de készpénzzel inkább a kisebb összegű vásárlásokat intézi.

A biztonság, az átláthatóság és az egyszerűség a legfontosabb

A válaszadók a pénzügyi szolgáltatókat tekintve is kifejezhették legfontosabb elvárásaikat.   E kérdésben a legfontosabb a biztonság volt, 91% tartotta ezt fontosnak, második helyre a banki díjak átláthatósága került (90%), a harmadik pedig az egyszerű ügyintézés lett (88%). Jelenlegi bankját tekintve többségében valamennyi korosztály elégedett: ez leginkább az egyetemistákra (87%) igaz, míg a középiskolások bizonyultak a legkritikusabbnak (79%). Az ügyfélélmény terén arról is kérdezték a résztvevőket, hogy mi teszik őket igazán elégedetté. A három leggyakoribb válasz valamennyi fiatal korcsoportnál megegyezett: a gyors, pontos és udvarias adminisztráció, a felmerülő kérdések gyors és pontos megválaszolása, illetve az ajándékok, kedvezmények biztosítása. Érdekesség, hogy ehhez a területhez kapcsolódóan a résztvevők a számlanyitással kapcsolatos élményeikről is beszámoltak. Habár a többség fizikai bankfiókban nyitotta meg a számláját (78%), 45% ma már ezt inkább online tenné, habár még mindig valamivel magasabb a bankfiókot preferálók aránya (49%).

Címkék:
mastercard, mobilfizetés, pénzügyek, fiatal, pénzügy, eredmények, magyar, fiatalok,