7 ezer terméket olcsóbban vehetünk meg az Auchanban, mint tavaly

Pénzcentrum2024. március 5. 12:35

Tavalyhoz képest egy diszkontboltnyi termék lett akcióktól függetlenül olcsóbb az Auchan hipermarketekben. A több mint 7000 árucikk között alapélelmiszerek, tej- és tejtermékek, sajtok, felvágottak, húsok éppúgy szerepelnek, mint tisztálkodási és tisztítószerek, mosóporok, ruhanemű és elektronikai cikkek vagy háztartási gépek.

A magyar piac mindig is erősen árérzékeny volt, a tavalyi infláció és különösen az élelmiszereknél tapasztalható drágulás miatt pedig ez lett a vásárlást leginkább meghatározó tényező. Mindez maga után vonta, hogy az akciók és a promóciók szerepe megnőtt, ahogy a kedvező árú sajátmárkás termékek részaránya is. Látszik az is, hogy a nagy áruházláncok egymással versengve, gyakran különböző árstratégiát követve igyekeznek megtartani a vásárlót.

Az Auchan a vásárlóerő megvédése érdekében a kedvezményes ajánlatok és a Bizalomkártyásoknak szóló  akciók mellett az árcsökkenésre helyezte a hangsúlyt, amit széles termékkörre terjesztett ki. Idén a hipermarketekben 7000 terméket kínálnak 20-60%-kal olcsóbban, mint tavaly. És ez nem akciót jelent, hanem permanens árcsökkenést, ami tulajdonképpen annyifajta termékre vonatkozik, amennyit nagyjából egy átlagos diszkontbolt kínál.

Néhány példa a legnagyobb termékkategóriákból: az önkiszolgáló pultokban közel 400-féle tejtermék és 220-féle sajt ára ment lejjebb tavalyhoz képest, nem véletlenül lett az Auchan Az Év boltja szakmai versenyen Az Év tejtermék kereskedője! 150-féle előrecsomagolt felvágott és több mint 60-féle hús és hal is olcsóbb lett. Jelentős mennyiségű, 260-féle olyan élelmiszer ára csökkent, ami az egészséges táplálkozáshoz kell, illetve a napi ötszöri fogyasztásra javasolt friss zöldségeknek és gyümölcsöknek is 100-as nagyságrendű köre lett kedvezőbb árú.

Az árcsökkenés a hipermarketekre jellemző nem-élelmiszer kínálat egy részére is kiterjed, majdnem 300-féle kis- és nagyháztartási gépre, 220-fajta lakberendezési termékre, 260-féle kerti eszközre. Ezeken a területeken az áruházlánc a szakboltok kínálatával és áraival is felveszi a versenyt. Csakúgy, mint a drogériákkal, hiszen 1500 tisztálkodási és szépségápolási termékhez, valamint 400-féle háztartási vegyiáruhoz juthatunk hozzá olcsóbban, mint tavaly. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ettől függetlenül nem mondtak le az akciókról. A hetente-kéthetente változó akciós termékkör is nagyon széles, 3000 terméket kínálnak, ami esetenként 40%-os árengedményt is jelenthet a permanens árhoz képest. A Bizalomkártyás törzsvásárlói kör pedig további kedvezményekkel és különleges eseményekkel élhet.

Címkék:
akció, auchan, tej, termék, tejtermékek, árucikk, árcsökkentés,