Több ezer magyar kerülhet utcára a gagyi termékek miatt: kongatják a vészharangot, óriási a baj

Pénzcentrum2024. január 29. 11:33

Megjelent az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmánya, melyben a ruhaipar, a kozmetikai cikkek és a játékok területén vizsgálták meg a hamisítás hatásait.

Megjelent az EUIPO Megfigyelőközpontjának új tanulmánya, melyben a ruházati termékek, kozmetikumok és a játékok vonatkozásában vizsgálták a hamisítás gazdasági hatását az értékesítés és a foglalkoztatás terén. Utóbbi kapcsán kiderült, Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása és 4466 fő munkája szűnt meg emiatt - áll a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának közleményében.

A ruhaipar 2018-2021 között éves átlagban közel 12 milliárd euró bevételtől esett el a hamisítás következtében, ami az EU-ban értékesített ruházati termékek értékének 5,2 százalékát teszi ki (Magyarországon ebben az ágazatban a bevételek 6,2 százalékától, 126 millió eurótól estek el a vállalkozások). A hamisítás miatt kieső eladások következtében a ruhaipar ugyanebben az időszakban évente 160 ezer fővel kevesebb embert tudott foglalkoztatni (hazánkban 3247 fő veszítette el állását). A hamisítással leginkább érintett piacok a tanulmány szerint Németország és Olaszország.

A hamisítás miatt kieső kozmetikai eladások becsült értéke 3 milliárd euró, amely az összes eladás 4,8 százalékának felel meg (Magyarországon 7,6 százalékos, 51 millió eurós bevételkiesést figyeltek meg). A francia kozmetikai ipar a leginkább érintett, 800 millió euró éves forgalomkieséssel. Az EU-ban a becslések szerint közel 32 ezer (ebből 870 hazánkban dolgozó) ember veszítette el munkahelyét a kozmetikai ipart érintő hamisítás miatt.

A játékágazat a legkisebb az e tanulmányban elemzett három ágazat közül, de itt a legmagasabb a hamisítás miatt kieső eladások aránya: 8,7 százalék, amely 1 milliárd eurónyi elmaradt forgalomnak és 3 600 fővel kevesebb alkalmazottnak felel meg ebben az ágazatban (Magyarországon 13,7 százalékos, 12 millió eurós bevételkiesés mellett 349 főnek szűnt meg az állása). A játékipari hamisítás leginkább a német piacot érinti, itt a veszteség az EU játékágazatban elszenvedett összes forgalomkiesésének egyharmadát teszi ki.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A jelentés a pénzbeli veszteségeken és a munkaerőpiacra gyakorolt hatásokon túlmenően megjegyzi, hogy a hamisítás különösen a kozmetikai és a játékiparban jelentős egészségügyi és biztonsági kockázatot jelenthet a fogyasztók számára. Az EUIPO és az Europol 2022-es, a szellemi tulajdonnal kapcsolatos bűncselekmények általi fenyegetettségről szóló értékelése szerint az ilyen potenciálisan káros termékek teszik ki az EU külső határain lefoglalt hamisított termékek 15 százalékát.

Címkék:
vásárlás, hamisítás, kereskedelem, kozmetikum, munkaerőpiac, gyerekjáték, ruhaipar, bevételkiesés,