Döbbenetes: ennyiért rendelheted házhoz idén karácsonykor az ünnepi halászlevet

Pénzcentrum2023. december 11. 08:15

Manapság már rengeteg étterem szállít házhoz rendeléseket. Körképünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyes vidéki vendéglátóhelyek milyen áron kínálják a halászlét idén karácsonykor, honnan érdemes rendelnünk - írja a HelloVidék

A Covid, az infláció és az élelmiszer-árrobbanás előtt, 2019-ben majdnem feleannyiért ehettünk halászlevet a vendéglőkben és csárdákban, azóta viszont jócskán elszálltak az árak. A HelloVidék most utána járt, hogy az ország egyes éttermeiben mennyibe kerülne egy adag halászlevet házhoz rendelni, illetve, hogy milyen alternatívák adódnak.

Az éttermeken kívül még számos helyen lehet rendelni karácsonyra, így ez egyáltalán nem rangsor, csak egyfajta iránymutatás. Mindamellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi a véleménye az egyes helyekről a vendégeknek, ezért megnéztük, hogyan értékelték a szolgáltatásokat.

Érsekcsanádon, a Rév Csárda az előre meghatározott időben, és helyekre vállal kiszállítást is. Az ikonikus „halászos halászlé pontyból a mi tésztánkkal” szabad szedéssel merhető, és mintegy 50 percet kell várni, míg kifő. Ha igazán jó szeretnénk lakni, akkor viszont mélyen a zsebünk kell nyúlni, mivel a legolcsóbb hallé 5200 forintba kerül.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címkék:
karacsony, étterem, házhozszállítás, infláció, halászlé, hellovidék, hello vidék, karácsonyi étel,