Egyre több magyar fordít hátat végleg a készpénznek: mit tudhatnak, amit más nem?

Pénzcentrum2023. december 5. 17:46

Július és szeptember között negyedéves és éves összehasonlításban is lassuló ütemben, de továbbra is bővültek az elektronikus fizetések. Az inflációhoz közelítő, de azt még mindig meghaladó forgalomnövekedés olyan tendencia, ami a bank szakértői szerint az év hátralévő részében is jellemző lesz az elektronikus fizetések piacára. Fordulatot várakozásuk szerint az új év hozhat, párhuzamosan a pénzromlás mértékének további csökkenésével és a fogyasztás bővülésével.

Nyár végén is folytatódott a készpénzmentes fizetési megoldások térnyerése, igaz, hogy ennek üteme egyértelműen lelassult és kevéssel az infláció feletti forgalombővülés figyelhető meg az OTP Bank friss, 2023 harmadik negyedévére vonatkozó adataiban.

A bank kártyaelfogadói hálózatában lebonyolított tranzakciók értéke július és szeptember között az előző negyedévhez képest 2,5, éves összehasonlításban 19,3 százalékkal növekedett. A kártyás fizetések darabszáma pedig 7,4, míg 2022 azonos időszakához képest 12 százalékkal emelkedett.

A bank szakértői szerint a negyedév eredményei az infláció hatására csökkenő fogyasztásról tanúskodnak, de egyértelműen megfigyelhető az is, hogy a fogyasztók továbbra is preferálják az elektronikus fizetési megoldásokat.

Hagyományosan az utolsó negyedévben ér a csúcsra az elektronikus fizetés, várakozásunk szerint az idei évben sem lesz ez másként. Ugyanakkor arra számítunk, hogy a növekedés mértéke, közelítve a pénzromlás mutatójához, továbbra is visszafogott marad a korábbi évekhez viszonyítva. A bővülés ütemében, mind a vásárlókat, mind az elfogadóhelyeket tekintve, 2024-ben láthatunk pozitív fordulatot, amennyiben az infláció tartósan csökken és ennek, illetve a reálbérnövekedésnek köszönhetően a fogyasztás ismét felpörög

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 – mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.

A harmadik negyedévben az elfogadóhelyek száma is tovább bővült, szeptember végén 7,7 százalékkal több, a Bank által kihelyezett POS-terminál volt használatban, a SimpleBusiness partnerek száma pedig 40,9 százalékkal növekedett az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Mindez azt jelzi, hogy a vásárlók mellett az elfogadóhelyek is letették voksukat a hagyományos és az innovatív elektronikus fizetési megoldások mellett, az év végével pedig további növekedés prognosztizálható a karácsonyi szezonnal összefüggő, szezonális keresletnövekedésnek köszönhetően.

Címkék:
bankszámla, bankkártya, bank, otp, infláció, elektronikus, szeptember, fizetések, július,