Pénzcentrum • 2023. november 23. 17:00
A hazai italgyártó szövetségek üdvözlik az italcsomagolások visszaváltási rendszerének jövő évi indulását, amivel megvalósulhat az ágazatban a körforgásos gazdasági modell. Az italgyártó és forgalmazó cégeket tömörítő szövetségek az iparág versenyképességének javítása, a forgalom visszaesésének megállítása, valamint az élelmiszer infláció csökkentése érdekében javasolják, hogy a visszaváltási rendszer költségei ne haladják meg a jelenlegi kiterjesztett gyártói felelősségi díj felét. Ez a költségszint felelne meg ugyanis az európai országokban már működő visszaváltási rendszerek terheinek.
A magyarországi italgyártókat tömörítő szövetségek üdvözlik az italcsomagolások visszaváltási rendszerének 2024. évi indulását. A PET és üveg palackok, alumínium dobozok visszaváltási rendszerének bevezetésével ugyanis 90%-ot meghaladó mértékű szelektív gyűjtést lehet majd elérni, azaz az italcsomagolásoknál megvalósulhat a körforgásos gazdasági modell.
A hazánkban megvásárolható műanyag és üveg italospalackok, valamint az alumínium italosdobozok újrahasznosítha
tóak, azaz alkalmasak arra, hogy használat után ismételten palackokká váljanak. A visszaváltási rendszer ezeknek az értékes nyersanyagoknak az elkülönített gyűjtését és újrahasznosítását teszi majd lehetővé. A visszaváltási rendszer által érintett három italcsomagolóanyag fajtából (PET, alumínium és üveg) Magyarországon évente több mint 3 milliárd darab kerül forgalomba.
Hamarosan újabb rendkívül fontos szakaszába lép a visszaváltási rendszerrel kapcsolatos jogalkotás folyamata: 2023. november végéig kell kihirdetni a kormányzatnak a rendszer kialakítását és működtetését finanszírozó díjtételeket, amelyeket az italgyártó cégeknek kell majd megfizetniük.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az italgyártás versenyképességének javítása, az értékesített mennyiségek 2023-ban tapasztalt jelentős visszaesésének megállítása, valamint az élelmiszer infláció további csökkentése érdekében szövetségeink kiemelten fontosnak tartják a visszaváltási rendszer költségeinek nemzetközi összevetések alapján reális szinten tartását. Az italgyártók ezért kérik a kormányzat támogatását abban, hogy a visszaváltási rendszerrel kapcsolatos költségeik ne haladják meg az italcsomagolások után jelenleg fizetendő kiterjesztett gyártói felelősségi díj felét. Ez a költségszint felel meg ugyanis a környező országok (Szlovákia, Románia, Lettország) nemrégiben indított visszaváltási rendszereiben fizetendő díjaknak és az európai gyakorlatnak.