Végleg eldőlt: ez a boltlánc lett a pékáruk királya Magyarországon

Pénzcentrum2023. november 21. 13:31

Bár az utóbbi időben az albán pékségek és a kézműves sütödék viaskodása állt a híradások fókuszában, egyre inkább érdemes a kiskereskedelmi láncok pékáruval kapcsolatos tevékenységét is figyelemmel kísérni. A Pénzcentrum szavazása szerint ugyanis a legtöbb magyar a német diszkontok által kínált pékárukat tartják a legfinomabbnak. Termékeik ráadásul nem csak nálunk, de az Egyesült Királyságban is learatták a babérokat.

Noha a Magyar Pékszövetség ölre menő küzdelmet folytat az albán pékségekkel, nem kevésbé érdekes a diszkontláncok pékáruval kapcsolatos tevékenysége. Lapunk felméréséből ugyanis kiderült, hogy a magyarok szerint hol állítják elő a legfinomabb pékárukat Magyarországon. Annyit előre elárulunk, hogy az eredmény meglepő. 

A pékáruk előállításában is a német precizitás dominál

A szavazók több mint egyharmada szerint (41 százalék) a Lidl árulja a legfinomabb péksüteményeket jelenleg Magyarországon – derült ki a Pénzcentrum által előző héten indított, több mint 33 ezer fő részvételével készült felmérésből. A második helyre az Aldi futott be (28 százalék), míg a dobogó harmadik fokára a Spar állhatott fel. Ezzel szemben az abszolút sereghajtóknak a Reál mutatkozott, mely élelmiszerlánc a szavazatoknak az 1 százalékát sem érte el, de ennél csak egy hajszálnyival ért el jobb eredményt a CBA és a Coop (1-1 százalék). A német precizitás tehát a pékáruk terén is megmutatkozik, míg a magyar tulajdonban lévő boltoknak van tere a további fejlődésre.

Loading...

Az eredmények érdekesek abból a szempontból is – és ez adta a felmérés résztvevőinek a szavazásban való részvételi alapját is –, hogy egy élelmiszerlánc hiába rendelkezik toronymagas fölénnyel boltjainak számát illetően, attól még nem válik a verseny esélyesévé.

Az alábbi eredmények ugyanakkor ennél brutálisabbak lehetnének, ha a boltok száma alapján súlyoznánk, és az alapján állítanánk fel a sorrendet. Ebből ugyanis az tükröződne, hogy a magyar kézben lévő üzletláncok a jelenlegi szintnél is rosszabbul teljesítenek, hiszen rengeteg boltjuk van az országban, ám csak kevesen tartják jónak az általuk kínált pékárut. Szemben a német boltláncokkal, akik bár lényegesen kevesebb üzlettel rendelkeznek hazánkban, mégis összességében szavazásunkon több vásárló mondta azt, hogy náluk a legjobbak a pékáruk. 

A Pénzcentrum felméréséből ezeken felül kiderült az is:

  • a szavazók inkább a diszkontláncokra esküsznek, míg a jóval több egységet számláló láncokat nem preferálják;
  • a Lidl és az Aldi üzleteiről kétszer annyian mondták azt, hogy ott a legjobbak a pékáruk, mint az összes többi áruházláncról együttvéve.  

Eldőlt a harc, csak épp nem a résztvevők győztek

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke, nemrég atombombát robbantott a piacon azzal, hogy egy műsorban arról beszélt: a probléma már túlmutat a minőségen, meglátása szerint az albán pékségek jelenléte az országban komoly károkat okoz a magyar sütőiparnak. Az elnök magyarázata szerint ugyanis a munkaügyi szabályok megkerülése, a járulékfizetés kikerülése is előfordul ezeknél a cégeknél, de az teljesen jellemző, hogy a higiéniai és élelmiszeripari szabályokat teljesen lazán kezelik.

A vezető által felvetett problémával a Pénzcentrum videoblogja, a CashTag is foglalkozott nemrég. Adásunkban Dr. Nagy Károly, belgyógyász, háziorvos és üzemorvos, mindemellett pedig hivatásos pék, elmondta:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

az albán pékségek minden terméket egy lisztből csinálnak a kenyértől kezdve a buktáig ugyanaz a liszt fajta, ugyanazok az adalékanyagok, gyorsítók állagjavító anyagok kerülnek a termékekbe, úgyhogy ebből adódik, hogy igazán nem lehet különbséget tenni ízre a bukta és a kenyér között náluk.

A szakember, aki 7 éve nyitotta Doktor Pék nevű üzletét, hozzátette: attól függően, hogy milyen terméktípust állítanak elő ők 5-6 fajta liszttel dolgoznak. Az albán pékségek ugyanakkor jellemzően mindig friss, gőzölgő termékekkel várják a vásárlókat, akár este és hétvégén is. Ennek Doktor Pék szerint az az oka, hogy nagyon rövid az előállítási idő, nem sütik meg szakszerűen a pékárukat, mert az energia drága és minél olcsóbban akarják kihozni a költségeket.

Nem csak nálunk zabálják a vásárlók a Lidl pékáruit

Végül vissza a Pénzcentrum kutatásához, jobban mondva az okához. A szavazás elindításának ötletét az adta, hogy kiderült, a Lidl nem csak hazánkban roppant népszerű, hanem ahogy azt megírtuk, az üzletlánc az Egyesült Királyságban is komoly sikert könyvelhetett el azzal, hogy megnyerte idén az Év Pékáru Kiskereskedője díjat. A Baking Industry Awards zsűritagjai a díjazás után megjegyezték, hogy a diszkontlánc termékei egyrészt kiváló minőségűek, másrészt ár-érték arányban is megfelelőnek bizonyultak.

Hozzátették, a Lidl pékárui jelentős szerepet játszottak abban, hogy a vállalat mára az Egyesült Királyság hatodik legnagyobbFMCG-hálózatává vált. Az új innovációk pedig, a hivatalos adatok szerint, 62,5 százalékos növekedést eredményeztek a diszkontlánc brit egységeiben.

Címkék:
vásárlás, Tesco, CBA, aldi, lidl, penny, auchan, spar, pék, szavazás, coop, pékáru, pékszövetség, diszkont áruház,