Elképesztő, milyen hamisítványokat akarnak rásózni a magyarokra: így lehet könnyen kiszúrni a bóvlit

Pénzcentrum2023. június 12. 12:05

Az Európai Unióban a magyarok vannak a legnagyobb mértékben (92 százalék) tisztában azzal, mi is a szellemi tulajdon – derült ki egy elemzésből. Ez arra is rámutatott, hogy a magyar fogyasztóknak csupán 9 százaléka szokott elbizonytalanodni hamis termékek felismerése terén.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmányából az is kiderült, hogy az EU-ban továbbra is magas azoknak a száma, akik érteni vélik a szellemi tulajdon fogalmát. Uniós szinten tízből több mint nyolc (83 százalék) válaszadó mondta azt, hogy nagyon jól vagy jól érti a fogalmat. A megértés azonban országonként jelentősen eltér: megosztott első helyen van Magyarország és Portugália, ahol ez az arány 92 százalék, míg Dániában csupán 49 százalék, Svédországban pedig 47 százalék.

A tanulmány vizsgálta, a hamisított árukkal kapcsolatos fogyasztói magatartásokat is. Ezen a téren is széles spektrumon mozgott a különböző nemzetiségű válaszok aránya: a magyar fogyasztók abban is élen járnak, hogy keveset vásárolnak szándékosan illegális terméket: mindössze 9 százalékuk vásárolt mégis ilyesmit, miközben ez a számadat Dániában és Hollandiában 26-26, Bulgáriában 31, Romániában pedig 72 százalék.

A harmadik kérdéskör az internetes kalózkodásra, a világhálón elérhető illegális tartalmakra tért ki. Míg a dánoknak csak 24 százaléka mondta azt, hogy elfogadhatónak tartják az internetről illegálisan, személyes használatra szánt tartalom beszerzését, addig a szlovákok 58, a szlovének 56 százalékban gondolják így. A magyar válaszadók között ez az arány 54 százalék. A felmérés szerint az európaiak 12 százaléka tavaly kizárólag sportközvetítéseket nézett illegális forrásokon keresztül.

Hazánkban ez az arány mindössze 6 százalék volt, míg Görögországban és Bulgáriában a sportrajongók 20-21 százalék választotta illegális csatornát. Emellett viszont továbbra is magas a legális online ajánlatok ismertsége. Uniós szinten tízből csaknem kilenc (89 százalék) válaszadó számolt be arról, hogy ismer legalább egy legális online tartalomszolgáltatót. Ezek az eredmények nagyon magasak az összes EU-ország esetében, de vannak eltérések is: a portugál és észt 96 százaléktól a magyar és dán 83-84 százalékig terjednek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez az eredmény is igazolja a szemléletformáló munkánk fontosságát, hiszen az EUIPO tanulmányából egyértelműen látszik, hogy Magyarországon egyre többen vannak tisztában a szellemi tulajdon fogalmával. A szellemitulajdon-jogok tiszteletben tartása a feltalálók, alkotók számára kiemelten fontos, hiszen ez részben a megélhetésük forrása is. Az SZTNH éppen ezért minden létező fórumon hangsúlyozza és a jövőben is hangsúlyozni fogja a szellemi tulajdon védelmének, illetve a hamisítványok, a hamisítás, az online kalózkodás elleni közös fellépés jelentőségét

– emelte ki a tanulmány kapcsán Lábody Péter, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) jogi, nemzetközi és innovációs ügyekért felelős elnökhelyettese.

Címkék:
vásárlás, hamisítás, hamis, illegális, átverés, magyarország, online, hamisítvány, magyar, magyarok, tulajdon,