Csúnya világ jöhet a magyar henteseknél: ha nem áll meg a drágulás, luxus lehet a csirkehús

HelloVidék2023. május 24. 08:14

A baromfihús és a tojás a legnagyobb mennyiségben előállított állati eredetű terméknek számít jelenleg, napjainkban pedig az emberiség legjelentősebb fehérjeforrása. De hogyan alakultak az árak az utóbbi időben, és mire számíthatunk még? A HelloVidék utánajárt.

Egyértelmű, hogy az emberiség létszámának és élelmiszerigényének növekedésével a baromfiipar szerepe tovább erősödik a jövőben, hiszen rendkívül hatékonyan képes s magas táplálóértékű terméket előállítani. Nem csoda hát, hogy mind a világ baromfihústermelése, mind tojástermelése dinamikusan növekszik, közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára is alaposan megnőtt, méghozzá 41,8 százalékkal 514 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 46,6 százalékkal 702 forint/kilogrammra emelkedett 2023 első tizennyolc hetében az egy évvel korábbihoz képest.

Az ársapkás csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 28,3 százalékkal, vagyis 2024 forintra nőtt kilogrammonként, a csontos csirkemellé 19,6 százalékkal 1392 forint/kilogrammra, a csirkemell ára összességében pedig 28,6 százalékkal emelkedett, 1996 forintra kilogrammonként. A csirkecombot nem érintette az árstop, így annak ára 25,9 százalékkal 912 forint/kilogrammra emelkedett 2023 első tizennyolc hetében 2022 azonos időszakához képest.

Ha érdekel a teljes cikk a csirkehús-helyzet alakulásáról, olvasd el a HelloVidéken!

Címkék:
forint, árak, drágulás, infláció, világ, csirke, hellovidék, csirkecomb, csirkemell, csirkehús,