Ezzel a trükkel spórolnak az élelmes magyarok: simán kijön 2000 forintból egy 3 fogásos menü

HelloVidék2023. március 3. 08:17

Több mint egy éve tart a megállíthatatlannak tűnő áremelkedés a boltokban, ami miatt a heti bevásárlás során mindenki elgondolkozik azon, hogy miből tudunk olcsó és laktató ételt főzni. A HelloVidék most annak járt utána, hogy mit lehet kihozni a lehető legalacsonyabb büdzséből, ha előételt, főételt és desszertet is szeretnénk készíteni a családnak?

Nincsen annak egyszerű dolga, aki egyszerű magyaros ételt szeretne készíteni fillérekből, főleg, ha olyan változatot keresünk, amit még a rohanós hétköznapokban is hamar el lehet készíteni. Most összeszedtünk egy három fogásos menüt, ami fillérekből kijön, finom és laktató is.

Ha pedig filléres élelmiszerek után kutatunk, akkor a legjobb, ha a régi paraszti ételekhez, illetve a menzák konyhája felé fordulunk: míg előbbi esetben a legegyszerűbb és legkönnyebben hozzáférhető anyagokból tanulhatunk meg finom ételeket főzni, addig a menzás ételek megmutatják, hogy milyen fogásokat lehet olcsón és nagymennyiségben előállítani. Ráadásul, ha odafigyelünk kicsit, akkor még finoman is el lehet készíteni őket.

A boltokban ha a spórolás a cél, akkor elsősorban olyan alapélelmiszereket éri meg vásárolni, amelyekből olcsóbban előállíthatjuk a késztermékeket, mintha a boltban vennénk meg. Ilyenek a hatósági áras termékek (tej, búzafinomliszt, tojás), illetve a krumpli, alma, hagyma, a gyökérzöldségek, illetve a húsok közül is jó áron kaphatóak a belsőségek és az olcsó szalonnák, amelyek megízesítik az áteleinket. Ha pedig éedességre vágyunk, akkor felejtsük el a csokit, cukorkát, vegyünk inkább egy üveg házi lekvárt a kamra polcáról, ami süteményhez és tésztához is kiváló.

Így kis odafigyeléssel könnyedén elkészíthetünk egy három fogásos menüt 2000 forint alatt. Az előétel ebben az esetben egy köménymagos leves krutonnal, a főétel egy újragondolt krumplistészta, míg desszertnek készíthetünk mákos puliszkát. A köménymagos leves költségei 200 forint köré tehetőek, hiszen olyan alapanyagokból készül, ami eleve megtalálható a legtöbb konyhában. A krumplistészta már kicsit drágább, körülbelül 697 forinból jön ki, míg a desszertünk 735 forintból. Így el tudunk készíteni könnyen egy laktató ebédet, vagy vacsorát 2000 forint alatt. Aki pedig belevágna a főzésbe, a pontos recepteket itt találja.

Címkék:
olcsó, forint, legolcsóbb, leves, ételek, finom, egyszerű,