Lecsapott a hatóság: újabb bődületes bírságot kapott az eMag

Pénzcentrum2023. január 30. 15:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az eMAG webáruház üzemeltetője megszegte egyes kötelezettségeit, amelyeket korábbi, jogsértő akcióinak kompenzálására vállalt a GVH, illetve a felhasználói felé. A jóvátételi program eddig lezárult része azonban elérte célját, vagyis a versenyhatóság eljárása 2021 év végéig több mint 1 milliárd forintos közvetlen haszonnal járt a fogyasztóknak.

A nemzeti versenyhatóság 2021-ben – 200 millió forintos pénzbírság mellett – mintegy 4 milliárd forintos jóvátételi vállalásainak végrehajtására kötelezte az eMAG webáruház üzemeltetőit, miután megállapítást nyert, hogy akciótartási gyakorlatuk tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben. A vállaláscsomag egy része (a mintegy 3 milliárd forintos értékű, hazai vállalkozásokat támogató program) csak 2024 őszén zárul le, a fogyasztók kompenzálására, illetve a jogellenes árfeltüntetési gyakorlat korrigálására kiszabott határidő azonban letelt az eMAG számára. A versenyhatóság ezért – mint minden hasonló esetben – megvizsgálta az előírtak teljesülését.

Az utóvizsgálat megállapította, hogy a fogyasztók jóvátételére szolgáló kuponok beváltása 2021 decemberéig meghaladta a GVH által minimálisan előírt értékhatárt, vagyis a hatóság kötelezése több mint 1 milliárd forintos közvetlen kompenzációval járt a hazai fogyasztók számára. A vizsgálat ugyanakkor hiányosságokat is feltárt az előírtak végrehajtásában. A nemzeti versenyhatóság megállapításai alapján a webáruház – a vállalásokat megszegve –

egyes termékeket kizárt a kuponok felhasználásából. A hiányosság bizonyos termékköröket (így az Extreme Digital teljes termékkínálatát) csak időlegesen érintett, néhány, kevésbé keresett termékkategóriát viszont végig.

A vállalkozáscsoport emellett a jogsértőnek bizonyult árfeltüntetési gyakorlatát sem igazította maradéktalanul a saját maga által vállalt, tudatos fogyasztói döntéshozatalt elősegítő módszerekhez. A webáruház ugyan felhagyott a valótlan „eredeti árak” alkalmazásával marketingeszközként, azonban új ár-összehasonlítási alapot vezetett be a beszállító által ajánlott árak (RRP) feltüntetésével. Ezek a viszonyítási árak versenyhatóság vizsgálata alapján indokolatlanul és irreálisan magasak voltak, ténylegesen nem érvényesültek a piacon. A kialakított árfeltüntetési gyakorlat ezért – a cég által tett vállalásokkal szembemenve – továbbra is megtévesztően kelthette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy a webáruház jelentős kedvezményt kínál számukra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A GVH Versenytanácsa – többek között a kötelezettségszegés mértékét és súlyát, illetve a vállalkozások piaci szerepét figyelembe véve – 50 millió forintos bírságot szabott ki a webáruház üzemeltetőire, a Dante International S.A. -ra és az Extreme Digital – eMAG Kft.-re. 

Cikkünk megjelenés után érkezett a cég állásfoglalása: "Az eMAG-nál a vásárlóink érdekeit szem előtt tartva állapodtunk meg 2021-ben a versenyhatósággal egy olyan jóvátételi programról, amelynek keretében több mint 1 milliárd forint kedvezményt biztosítottunk a magyarországi ügyfeleknek, a további mintegy 3 milliárd forint értékű, hazai vállalkozásokat támogató program mellett. Magyaroszágon piacvezető [1] és jogkövető online e-kereskedőként tudomásul vesszük a GVH döntését, bár annak megállapításaival nem értünk maradéktalanul egyet, hiszen mindent megtettünk annak érdekében, hogy vállalásaink teljesítését a lehető legátláthatóbb módon igazoljuk. A legnagyobb hazai e-kereskedőként már hónapokkal a 2022. májusi 28-i határidő előtt az európai Omnibusz Irányelvnek megfelelően tüntettük fel akciós árainkat annak ellenére, hogy ez a lépés jelentős versenyhátrányt jelentett a külföldi székhelyről Magyarországra árusító, így a hatóság fókuszába nem kerülő konkurenseinkkel szemben."

Címkék:
árak, gvh, webáruház, hatóság, milliárd, emag, fogyasztók, kuponok,