Folytatódik a boltok ellen indított háború: az árstop lehet az utolsó csepp, már csak Brüsszel segíthet?

Portfolio2022. november 15. 11:58

„A magyar kormány által meghatározott körülmények között egyszerűen lehetetlen fenntartható módon nyereségesen működni” - mondta az egyik nagy külföldi hátterű magyarországi kiskereskedelmi hálózat névtelenséget kérő illetékese a Politico-nak, melyet a Portfolio szemlézett. Az utóbbi években több intézkedés is nehéz helyzetbe hozta a nagy külföldi hátterű magyarországi kiskereskedelmi láncokat, mint például a különadók és árstopok. Némely rendelkezés kifejezetten hátrányt jelent a német hátterű Aldi, Lidl és PENNY, a (részben) francia Auchan, a holland Spar és a brit Tesco számára, szemben a franchise rendszerben működő hazai hátterű boltláncokkal.

"Ami jelenleg történik, az nem más, mint bizonyos vállalkozások szándékos kiszorítása a piacról" – fakadt ki az anonim nyilatkozó, aki lapnak elmondta: úgy érzi, a külföldi hátterű kiskerláncok célkeresztbe kerültek a magyar kormány intézkedései alapján és panaszait osztja a többi nagy külföldi hátterű magyarországi boltlánc is. Véleménye szerint a rájuk vonatkozó törvény „ellentétes az EU belső piacának alapelveivel”. A nyilatkozó ezért felszólította az Európai Bizottságot a közbelépésre.

Az árstopon kívül a cikk két olyan törvényt említ, amely a kiskereskedelmi szektor külföldi hátterű láncainak jelent hátrányt, míg a franchise rendszerben működő hazai hátterű hálózatoknak nem. Az egyik a tavaly decemberi parlamenti döntés, miszerint 48 órával a lejárati dátum előtt ellenszolgáltatás nélkül be kell szolgáltatnia a 100 milliárd forint feletti éves forgalmú láncoknak az élelmiszereket, (valamint a kiskereskedelmi különadó mértéke 2,5%-ról 2,7%-ra emelkedett). A másik az idén tavaszi döntés, miszerint a válságkezelésre és a költségvetési helyzet javítására hivatkozva 2,7%-ról 4,1%-ra megemelték ezen szereplők számára a különadó kulcsát (a 30-100 milliárd forint közötti árbevételű szereplők számára a 0,4%-os adókulcs 1%-ra emelkedett, míg az ez alatti kategóriában változatlan maradt az adókulcs).

Lázár János még 2020 decemberében üzent nyíltan hadat a kiskereskedelmi multiknak a Portfolio Csoport által szervezett Agrárszektor Konferencia 2020 online rendezvényen. Itt hirdette ki, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása, amihez nyíltan protekcionista politikát fognak folytatni. "Ebben offenzívnek kell lenni, mert kell, hogy legyen magyar nemzeti kiskereskedelem" - mondta az akkori kormánybiztos. Úgy fogalmazott, "ezt a piacot uralnunk kell, a saját érdekünkben".

A kormány ilyen irányú terveiről már akkor is lehetett tudni, és azóta is több fórumon megerősítést nyert, hogy igyekeznek az élelmiszer kiskereskedelem terén is magyar többségi tulajdont elérni, akárcsak más ágazatokban. A lap által idézett tavalyi Portfolio-interjúban Lázár János úgy fogalmazott: "Amellett érvelek, hogy akár állami beavatkozással, magyar feldolgozás legyen a hazai minőségi alapanyag-termelésből, a magyar állam – akár a kiskereskedelem jogszabályi környezetét alakítva – tegyen egy egységes lánc létrejöttéért."

Magyar termelő, magyar felvásárló, magyar feldolgozó, magyar nagy- és kiskereskedő egy vertikumban - ez a célkitűzés. Abcúg a kiskereskedelmi láncokkal, diszkontokkal és vivát a hazai élelmiszerláncoknak. Az EU-tagság a patrióta gazdaságpolitika lehetőségét nem megszüntette, csak szűkítette. Bőven van még tere a hazai szereplők támogatásának

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- mondta egy évvel ezelőtt. A lap emlékeztetett, hogy a Tesco 2020-ban elvesztette az Európai Bíróságon azt a pert a magyar állammal szemben, amelyben a progresszív kulcsú kiskereskedelmi különadót támadta.

Egy tegnapi bejelentés, illetve a késő este megjelent Magyar Közlöny szerint 8 milliárd forinttal támogatja az állam a kistelepülések boltjait. A pályázati feltételeket december 15-ig kidolgozzák. Ez az intézkedés szintén érinti a hazai franchiseban működő kisboltokat. Egyes elemzők úgy vélik, hogy az árstop nem csak az inflációt hivatott letörni, hanem burkolt piacfelosztó hatása is van.

Címkék:
vásárlás, kormány, Tesco, aldi, bolt, lidl, penny, kiskereskedelem, spar, portfolio, lázár, külföldi, hazai, penny market,