Veszélyben a barack és a dió: eltűnhetnek Magyarországról az őshonos gyümölcsök

Pénzcentrum2022. augusztus 18. 08:15

A súlyos aszály miatt a gazdáknak el kell gondolkodni más gyümölcsök termesztésén, az eddig őshonos típusok ugyanis lassan lehet, hogy eltűnnek.

Az idei nyár, illetve a szárazság már egy előfutára annak, amire számítanunk kell a következő években, évtizedekben az időjűrűs szempontjából. Ennek nem csak az emberek közérzetére és önmagában a természetre, hanem a mezőgazdaságra is súlyos hatással lesz - előfordulhat az is, hogy Magyarországról őshonos gyümölcsök tűnnek majd el, írja cikkében a HelloVidék.

A gazdáknak, akik eddig például barackot vagy diót termesztettek, el kell gondolkodniuk azon, hogy gránátalmát, kivit vagy olajbogyót termesszenek, ezek a gyümölcsök ugyanis sokkal jobban bírják az asztály, mint a hazánkban jól ismert típusok. Persze olyanok is vannak, amelyek pedig a mi telünket nem bírják - mutatott rá a szakértő.

Az avokádó, a papaya, a mangó vagy éppen a citrusfélék üvegházban jól tarthatóak itthon, ezek az inkább trópusi, mint mediterrán növények azonban nem bírják a mi telünket, állandó 10 fok feletti hőmérsékletre van szükségük, és persze párás levegőre. A mediterránnak tartott gyümölcsök közül a füge a Dunántúlon régóta megél, de jó pár éve sikerrel lehet telepíteni a Tiszától keletre is, annyit melegedett, változott az alföldi mikroklíma, hogy fügét már csemeteként is is átteleltethetünk. A kivi, a gránátalma és a termő olajbogyóval már kicsit másabb a helyzet, ezeket a fákat ugyanis hazai körülmények között még mindig elő kell nevelni ahhoz, hogy aztán átteleljenek

mondta a HelloVidéknek Kasza Zsuzsa, az Oázis Kertészet kertészmérnöke.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha kíváncsi vagy, milyen gyümölcsben éri meg gondolkodni, és mit okozhat még hosszú távon az aszályos időjárás, olvasd el a HelloVidék cikkét IDE KATTINTVA!

Címkék:
időjárás, zöldség, gyümölcs, termelők, aszály, hellovidék, gazda, agrár,