Ezek a termékek is eltűnhetnek az aszály miatt: óriási baj lehet a magyar boltokban

Magyar Nemzet2022. augusztus 4. 11:14

Idén tavasszal úgy tűnt, jó szezon áll a méhészek előtt, több fafajtánál is nagyon jó minőségű lett a méz, azonban az aszályos évszak őket sem kíméli –írja a Magyar Nemzet.

Idén nagyon vegyes szezon áll a méhészek mögött: míg a Dunántúl nyugati oldalán nagyon jó volt az idei év  addig, keleten komoly nehézségei voltak a méhtartóknak, mondta el a lapnak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. Idén a kevés csapadék ellenére jól termett az akác, a repce és az ezüsthárs is. A szárazság viszont a méhek számára legnagyobb legelő, a napraforgó, elszáradt, így pont ott lesz alacsony az idei méz mennyisége, ahol korábban bőven tudtak kipergetni a méhészek a kaptáraknál. 

Békés és Hajdú-Bihar megyében, valamint a Jászságban a szakértő szerint borzasztó a helyzet, itt az idei napraforgóméz mennyisége az elmúlt évek átlagának harminc-negyven százalékát érheti el az idén, ez is főként a dunántúli területekről származik. Az aszály nem csak a növényeket teszi tönkre: a gazdák folyamatosan igyekeznek itatni a méheket és mesterséges szénhidrát- és fehérjeforrással pótolni a méhek hiányzó táplálékát, de nem tudják pótolni azokat az ásványi anyagokat, nyomelemeket és vitaminokat, amelyek a természetes táplálékforrásokban jelen vannak. Ha ez nem sikerül, az akár a méhek pusztulásához is vezethet a jövő évi szezonban.

Címkék:
magyarország, méz, pollen, magyar, méhész, mezőgazdaság, aszály, virágzás, méztermelés,