Hivatalos! Drágul a lottó Magyarországon a gyenge forint miatt

Pénzcentrum2022. július 7. 07:02

A gyenge forint, magas euróárfolyam miatt - ahogy márciusban - most ismét megemelte az Eurojackpot árát a Szerencsejáték Zrt. Amíg korábban 800 forintért lehetett játszani mezőnként, addig mostanra már 820 forintot kell fizetni.

A Szerencsjáték Zrt. honlapján található tájékoztatás szerint az Eurojackpot esetében egy alapjáték ára hozzávetőlegesen 2 eurónak megfelelő összeg forintban. (Ez a tegnapi mélypont szintjén számítva szerint már 832 forint lenne.) Az árat az MNB által meghatározott euró-forint árfolyam heti átlaga alapján határozzák meg sávos rendszerben. "A sávos rendszer biztosítja, hogy az árváltozás ne legyen gyakori" - írják. Már idén márciusban 780 forintról 800 forintra emelkedett az alapjáték díja, most pedig már 820 forint a díja. Az emelés hátterében tehát a gyenge forint áll.

Más változás is történt korábban az Eurojackpot játékot érintően. A március 25-i sorsolást követően a szokásos pénteki számhúzás mellett már kedden is sorsolnak az Eurojackpoton. A Szerencsejáték Zrt. arra is felhívta a figyelmet, hogy az Eurojackpot új játékmechanizmusának köszönhetően változott a telitalálat megnyerésének esélye is, így a korábbi 1:95 millióhoz arány, 1:140 millióra módosul. Vagyis a nyerési esély csökkent.

A pénteki sorsoláson az Eurojackpot főnyereménye bruttó 32,7 milliárd forint lesz.

Címkék:
vásárlás, lottó, szerencsejáték, euró, forint, drágulás, eurojackpot, lottósorsolás, forintárfolyam, euróárfolyam, forint gyengülés,