Pénzcentrum • 2021. november 2. 21:10
A minden korábbi évnél nagyobb szabású fekete pénteki ajánlatok közös felületen lesz elérhetők az Extreme Digital és az eMAG vásárlói számára. A fekete pénteki rendelések gyors és kényelmes átvételét pedig országszerte már több mint 400 csomagautomata is segíti a 20 hazai szaküzlet mellett.
A két márka történetének eddigi legnagyobb Black Friday-át rendezi meg 2021. november 19-én, miután a két e-kereskedelmi vállalat 2020-ban megkezdett fúziója mostanra a finisbe ért. A két márka abban hisz, hogy erőforrásait egyesítve egyetlen, de akkor nagyon sok ütős ajánlatot kínáló Black Friday szolgálja a leginkább a magyar vásárlók érdekeit - nem pedig a napokig, hetekig mesterségesen elnyújtott onlinemarketing-kampányok.
Idén ingatlan is lesz fekete péntekiakcióban
Az első közös Black Friday-en olyan szokatlan, de jelenleg nagyon keresett termékekkel is készül a cégcsoport, mint a dízel járművekben használatos, sok helyen hiánycikknek számító AdBlue-adalék, vagy az idén egyébként jelentősen megdrágult téligumi-szettek, amelyeket a hamar ébredő, gyors vásárlók jutányos áron tudnak majd megrendelni.
Minden fontos termékcsoportból jelentős készletekkel vágunk neki az idei Black Friday-nek (...), és idén először akciós árú ingatlanok is elérhetők lesznek a kínálatban, de készülünk belföldi utazási ajánlatokkal is, hiszen az utazási nehézségek nyomán ezek tavaly is nagyon népszerűek voltak. A több millió várható fekete pénteki rendelés kiszolgálásában idén már segítségünkre lesz a már közös tető alatt működő logisztikai háttér, illetve a tavalyhoz képest jóval több, több mint négyszáz easybox csomagautomata is
– mondta el Várkonyi Balázs, az eMAG és az Extreme Digital ügyvezetője. Az olyan szokásos fekete pénteki elektronikai slágertermékek, mint a televíziók, laptopok, okostelefonok, illetve a minden évben népszerű szárítógépek, mosógépek és más háztartási nagygépek idén is jelentős kedvezménnyel lesznek elérhetők november 19-én - e termékkategóriákból a globális chiphiány dacára jelentős fekete pénteki készletekkel készül a cégcsoport.
Tavalyhoz hasonlóan az idei Black Friday-en is számos napi használati cikk is jóval olcsóbban lesz elérhető, hiszen a pandémia kezdete óta például pelenkát, mosószert, vagy éppen kávékapszulát is előszeretettel rendelnek nagyobb kiszerelésben a fekete pénteki vásárlók.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Így érdemes felkészülni november 19-ére!
Érdemes november 19-én kora reggelre állítani az ébresztőórát, mert a Black Friday a kora reggeli órákban fog megkezdődni. A gyorsaság érdekében az online fizetéshez szükséges bankkártyaadatokat is november 19. előtt célszerű elmenteni az applikációban, mert ezzel is jelentősen lerövidül a fizetés procedúrája.
Az idei fekete pénteki rendelések kiszállítását 14 napon belül, tehát 2021. december 3-áig vállalják. A megrendelt termékeket a házhoz szállítás és a csomagautomata mellett személyesen is át lehet venni az üzletekben.