Érik az újabb érvágás a vendéglátásban: a válság java még csak most következik?

Pénzcentrum2021. szeptember 28. 16:03

Az elmúlt időszakot vizsgáló gazdasági elemzések szerint a koronavírus a vendéglátóipar működésére volt a legnagyobb hatással. Mindamellett a júliusban életbe lépett, az egyszer használatos műanyag eszközök korlátozását szabályozó kormányrendelet bevezetése is kihívások elé állította a szektort. Egy friss felmérésből kiderült, hogy az éttermi bezárások után a vendéglátóhelyek 32 százaléka tudott újranyitni, illetve az is, hogy bár sokkal többen használnak már lebomló csomagolóeszközöket a kormányrendelet mégsem érte el környezetmegóvó szándékát.

2019 és 2020 után idén is kérdőívvel fordult a vendéglátóipari cégekhez (éttermek, gyorséttermek, kávézók, büfék, pizzériák) az Indepack Kft., hogy felmérje azok csomagolóeszköz-használatát. A megkérdezettek válaszaiból kiderül, hogy jelenleg a cégek negyede (24%-a) már kizárólag lebomló csomagolóeszközt használ. 38 százalékuk a hagyományos műanyag eszközöket részesíti előnyben és ugyancsak 38 százalék, akik mindkét típust használják. Az elmúlt 3 év trendje azt mutatja, hogy a lebomló anyagú csomagolóeszközök használata folyamatosan nő, de a hatályba lépett kormányrendelet hatására nem ugrott meg kimagaslóan.

Ennek több oka van. Arra a kérdésre, hogy a kormányrendelet hatására cserélte-e le eszközeit lebomlóra, a válaszadók 27 százaléka nyilatkozta, hogy az eszközelit nem érintette a szabályozás, hiszen a fedelezhető műanyag elviteles dobozok és a habdobozok egy része nem esett a törvényi szabályozás alá. Az összes válaszadó 40 százalék a azon a véleményen van, hogy amíg nem kötelező nem cseréli le az eszközeit, mert a lebomló sokkal drágább, mint a hagyományos műanyag és a vendégei nem fizetnék meg. A válaszadók 29 százaléka eleget tett a törvényi szabályozásnak és a keverőpálcákat, szívószálakat, evőeszközöket, valamint műanyag tányérokat lebomlóra/komposztálhatóra cserélte.

A tartós, valamint visszaváltató csomagolóeszközökre való átállás továbbra is alacsony értéket mutat. A válaszadók csupán 6 százaléka választotta ezt a megoldást. Mint arra egy korábbi felmérésünk rámutatott, az éttermek fele nem rendelkezik fehérmosogatóval, ezért nincs lehetőségük a vendégtől visszaérkező dobozokat elmosni.

A cég kutatása arra is választ keresett, hogy a koronavírus miatti lezárások, szabályozások hogyan érintették a vendéglátóipari üzletek működését. A cégek gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez és folyamatosan működtek. A bezárásra kényszerült vállalkozások 32 százaléka tudott újranyitni. 15 százalékuknál lett új szolgáltatás a házhozszállítás és ezt azóta is megtartották. 4 százalékuk azóta csak kiszállításra dolgozik. 8 százalékuk megváltoztatta az üzlet jellegét. Legnehezebb helyzetbe a közétkeztetés, valamint a gyermekétkeztetés került a digitális oktatás, illetve az otthoni munkavégzések miatt. A rendezvények elmaradása is sok cégnek jelentős bevételkiesést okozott.

Címkék:
szabályozás, cégek, műanyag, éttermek, műanyagszennyezés,