Tartósan aranyáron adhatják a boltok a húst, tojást, tejet: a 25 százalékos drágulás csak a kezdet?

Pénzcentrum2021. április 20. 09:29

Drágulni fog a hús, ezt régóta rebesgetik. A fő ok a takarmány árak emelkedésében keresendő, amelynek nyomán a baromfihús ára 20-25 százalékkal is drágább lehet. Egy kiló csirkemell filé ára így közel 2000 forintba kerülhet majd, és ez még csak a kezdet. A Baromfi Termék Tanács szerint ráadásul további drágulásra is számítani lehet.

A hús eddig sem volt olcsó, viszont hamarosan drasztikus áremelkedés következhet, akár 25 százalékos. Molnár György, a Baromfi Termék Tanács titkára az atv híradónak azt monda, hogy a drágulást a takarmányárak növekedése okozza, ami a jövőben is folytatódhat. A szakértő szerint, az is megtörténhet: ha a takarmányárak tovább emelkednek, a felvásárlás stagnál, hogy nem éri majd meg a termelőknek ezzel foglalkozniuk.

A pandémia a húsipart is megviselte ifj. Papp László, a Hajdúhús 2000 húsüzem vezetője szerint. Elmondta, hogy az utóbbi időben nemcsak a takarmány, hanem az élő állatok tőzsdei ára is növekedett, ami szintén hozzájárul az ár növekedéshez. Viszont inkább keresletcsökkenésre lehet majd számítani az „árérzékeny” magyar vásárlók miatt.

A híradó szerint a csirkemell kilója 1100-1500 forintról akár 1900 forintra is emelkedhet, a csirkecombé 700-ról 900 forintra nőhet, a sertés köröm kilója akár 800 forintra is felmehet, a jelenleg 1700 forintos sertés karaj pedig több mint 2100 forint lesz.

Nem csak a húsárak emelkednek majd

Ugyancsak a takarmányárak emelkedésének hatására nem csak a hús - főként baromfi és sertés - hanem a tej, sajt vagy tojásárak is. Az állatállomány sújtó betegségeket csak súlyosbítanak a helyzeten.

A magyarországi állattenyésztést, hús- és tejfeldolgozást sem hagyták érintetlenül a koronavírus-járvány által egy év alatt okozott nehézségek. Emellett a húságazatot az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza is sújtja. A takarmányok árának mostani, hónapok óta tartó emelkedése hatványozottan nehézségek elé állítja mind az állattartókat, mind a vágóhidakat, tejfeldolgozóüzemeket. Ez a trend nem csupán hazánkban várható, hanem nemzetközi kitekintésben is

- ismertette a hónap elején a Nemzeti Agárgazdasági Kamara. A takarmányok világszerte tapasztalható 30-50 százalékos drágulása miatt azt prognosztizálják, hogy a vágóállatok és állati termékek - mint a tej, vagy a tojás - drágulásával a megnövekedett költség a hús- és tejfeldolgozókra is áttevődik. Ez pedig Magyarországon is

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

a hús-, és tejtermékek kiskereskedelmi fogyasztói árának fokozatos emelkedéséhez és tartósan magasabb szinten maradásához vezethet.

A bolti, piaci tojás árak is nőni fognak tehát - ezt jósolja a Tojásszövetség is.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

A Pénzcentrum legújabb felmérésében arra keresi a választ, miért keresik elsősorban a vásárlók a magyar termékeket, milyen elvárásaik vannak a boltokkal szemben, illetve mi motiválhatná őket arra a jövőben, hogy inkább a hazai árukat válasszák. Kérjük, hogy válaszaiddal segítsd te is a munkánkat!

Címkék:
vásárlás, hús, tej, drágulás, sertés, baromfi, tojás, áremelkedés,