Miből lesz így halászlé? Máris jócskán megdrágult a halhús, és ez csak rosszabb lesz

Világgazdaság2021. március 26. 10:02

Ilyen kevés hal, mint most, még nem volt Magyarországon március végén, aminek a jól sikerült karácsonyi szezon és a korán beindult export az oka. Ráadásul a kormoránok az idén szokatlanul nagy kárt okoztak az ivadékokban, ami a következő két év termelésére hat negatívan. Május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból, és júliusig tartó hiány alakulhat ki a magyar piacon. Az árak a tavalyinál 10 százalékkal magasabbak, és várhatóan tovább emelkednek.

A szokatlanul korán felpörgő, főként Romániába, Lengyelországba és Németországba irányuló kivitel láttán a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) februárban felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a halgazdálkodóknak nincsenek pluszkészleteik. A busa például teljesen eltűnt a piacról, de a pontyexport is jóval nagyobb volt a szokásosnál.

Március végén ilyen kevés hal még nem volt Magyarországon, és szinte biztos, hogy ez a készlet nem tart ki addig, amíg a tavasszal telepített egyedek elérik a másfél kilós súlyt, így május végére elfogynak a piacérett halak a hazai tavakból

- mondta a Világgazdaságnak Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője, aki szerint most mindenki arra törekszik, hogy a meglévő vevőit kiszolgálja - a piaci halárusokat, a nagy áruházláncokat és a horgászegyesületeket -, de az exportigényeket már nem tudják kielégíteni. Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy a hazai kereslet egyre nő, ami megnövekedett halfogyasztást jelez.

Címkék:
vásárlás, szakma, németország, hal, termelés, világgazdaság, áruházláncok, kormorán, akvakultúra,