Visszatér az 5000 forintos bankkártya limit? Ennek sokan nem fognak örülni

Pénzcentrum2021. március 1. 13:40

A magyar piac aktuális kártyahasználati szokásokat feltáró kutatásából kiderült, hogy az elektronikus fizetések térnyerése tovább bővült, és olyan felhasználókat is elért, akik korábban a készpénzhasználathoz ragaszkodtak. Összességében a megkérdezettek 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a jövőben is szeretné megtartani új fizetési szokásait, ami a korábbinál gyakoribb bankkártyahasználatot jelent.

A Mastercard éves kártyahasználattal és attitűdökkel kapcsolatos kutatásának eredményei alapján az elektronikus fizetések az életünk több területén is átvették az uralmat a készpénztől, és már a kártyát nem használók többsége is magánál tartja a plasztikot. A pandémia idején előtérbe kerültek a készpénzmentes fizetési megoldások; a megkérdezettek többsége (62%) gyakrabban fizetett bankkártyával mint a pandémia előtt.

17 százalék azok aránya, akik korábban kizárólag készpénzzel fizettek, de most már a kártyát is használják.

Összességében a megkérdezettek 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a jövőben is szeretné megtartani új fizetési szokásait, ami a korábbinál gyakoribb bankkártyahasználatot jelent. A kutatás kitért arra is, hogy korcsoportos bontásban mely csoportok fizetési szokásaira volt a COVID-19 a legnagyobb hatással, egészen pontosan kik azok, akik most vették először kezükbe a kasszánál bankkártyájukat. Talán meglepő lehet, hogy az arány a 18-35 éves korosztálynál volt a legmagasabb (21%), szemben a 35-49 évesekkel (14%) illetve az 50-64 évesekkel (12%). Tehát megállapítható, hogy a legfiatalabb korcsoport kártyahasználatát aktiválta legjobban a kialakult helyzet.

Az elmúlt egy évben sok helyen hallhattunk arról, hogy az életünk minden területére hatással volt a COVID-19, de a fizetési szokások alakulásában kétségkívül komoly változást hozott. Ma már azok zsebében is ott van a bankkártya, akik még mindig készpénzzel fizetnek, de ami ennél is fontosabb: a magyarok túlnyomó többsége már rutinos kártyahasználó. Annak külön örülünk, hogy a fiatalabb generáció is ráérzett a készpénzmentes fizetésre, hiszen ők minden más korosztálynál otthonosabban mozognak a digitális világban, így azt reméljük, hogy a gyors, kényelmes és biztonságos fizetési élményt nyújtó megoldásokat is megszeretik majd

- mondta az eredmények kapcsán Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. Habár a mostani helyzetben is vannak olyanok, akiknek kizárólag a készpénz jelenti az alapértelmezett fizetési módot, érdekesség, hogy a többségük (58%) azért magánál tartja kártyáját is, ez 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A kártyát nem használók aránya soha nem volt még ilyen alacsony: a megkérdezettek mindössze 5 százaléka tartozik ide (-4% egy év alatt).

Ezen csoport 42% százaléka egyszerűen azzal indokolja döntését, hogy a készpénzhasználatot szokta meg és nem is tudja, hogyan használja a bankkártyát. A kártyát nem használók számának csökkenésével párhuzamosan tovább nőtt azok aránya, akiknél a bankkártyás fizetési mód már a mindennapok része.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A válaszadók 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy havonta legalább egyszer kártyával fizet, de 56 százalékuk ennél is gyakrabban, hetente többször vásárol plasztikkal. A kártyahasználók többsége (53%) ahol csak tud, érintésmentesen fizet, 36 százalékuk a pandémia kitörése óta gyakrabban tesz így. 90 százalék tud a megemelt érintésmentes fizetési limitről (15.000 Ft), a többség (53%) pedig meg is tartaná ezt és nem ért egyet azzal, hogy a korábbi, 5 000 Ft-os limit térjen vissza.

Címkék:
vásárlás, készpénz, bankkártya, járvány, limit, bankkártyás fizetés, magyar fizetések, bankkártya terminál, mastercard magyarország,