Tejháború robbanhat ki az EU-ban: szűkülnek a lehetőségek

Pénzcentrum2021. január 27. 09:45

Az Európai Unió hivatalainak mai, vagy holnapi megállapodásának hatására elfajulhat a verseny a növényi alapú tejitalok és a valódi tej között. A jelenlegi tejipart védő szabály - amely szerint nem lehet a megnevezésekben összemosni a két különböző terméket - még szigorúbbá válhat azzal, hogy már utalni sem lehet majd arra a csomagoláson, hogy pl. egy zabitalnak köze lehet a tejhez. Ez azonban azt eredményezheti, hogy szűkül ezeknek a tejhelyettesítőknek a piaca, kínálata - pedig rengeteg ételérzékenységgel, allergiával élő, diétázó, vega-vegán fogyasztja ezeket a terméket Magyarországon is.

A zabitalt nem lehet zabtejnek nevezni az unióban hivatalosan, akkor sem, ha nem hivatalosan mindenki annak hívja: a zabtej és a szójatej nem létező termék. Az a folyadék, amely zabból vagy szójából készül, és általában egyliteres rétegelt kartondobozokban kapható, az emberek pedig többnyire tehéntej helyett isszák, annak a neve zabital, illetve szójaital. Az egyetlen fő kivétel a kókusztej, egyébként minden más csak ital, és nem tej. Mindez szimplán értelmetlen szőrszálhasogatásnak tűnik, de nem az, hanem egy halálosan komoly üzleti csata megnyilvánulása - írja a G7.

A tejiparnak evidens érdeke az, hogy a vásárlók ne tekintsenek úgy a növényi alapú, többnyire fehér színű folyadékokra, mintha helyettesíteni tudnák a tejet. Ugyanez vonatkozik a növényi alapú, joghurtnak látszó, de joghurtnak nem nevezhető termékekre és minden hasonló készítményre. Ezzel szemben a növényi alapú termékek gyártóinak az az üzleti érdeke, hogy a fogyasztó akár úgy is gondoljon ezekre a termékekre, mint a tehéntejből készült élelmiszerek alternatívájára.

Egyrészt a tejesek joggal érvelnek azzal, hogy táplálkozástudományi és élettani szempontból a zabital nem egyenlő a tehéntejjel, ebben a tekintetben mintha az almát hasonlítanánk a körtéhez. Viszont a praktikus hétköznapi megközelítés mégis az, hogy a fogyasztók az esetek többségében a tej helyett isszák ezeket a készítményeket. Ha pedig ez a vásárlás fő motivációja, akkor mégiscsak egy piacon versenyez a két tábor, ezért üzleti szempontból az egységes szabályozás lenne a logikus - hangzik a növényi oldal érvelése.

A három nagy európai döntéshozó szerv (Európai Bizottság, Európai Parlament és Európai Tanács) közösen a mai vagy a holnapi nap folyamán egy olyan jogi kiegészítésről készül dönteni, amely elfogadása esetén gyakorlatilag büntetni kezd minden tejes és nem tejes összehasonlítást. Ha a szabályokat módosítják (amire elég nagy esély van), akkor ezentúl a tejmentes termékeken és az azokhoz tartozó marketinganyagokon

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

még említés szintjén sem lehet majd utalni a tejiparra.

Könnyen előfordulhat, hogy ezentúl egy tejmentes termék dobozára nem lehet majd ráírni, hogy "tejterméket nem tartalmaz", vagy egy növényi alapú desszertre nem lehet majd ráírni, hogy "tejszínes-krémes állagú", tilos lesz például egy hivatalos Facebook-posztba beleírni, hogy adott esetben egy bizonyos termék előállítása "feleannyi szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a tejes megfelelője". Ez utóbbi ugyanis konkrét összehasonlításnak számít majd.

Bármennyire is nem ugyanarról a termékről van szó, sokan mégis azért keresik a tej alternatíváit, mert laktózérzékenyek. Ennek az egyre bővülő vásárlói rétegnek a megnyeréséért a laktózmentes tejet készítő tejipari cégek egymással versenghetnek, ám ha az uniós szabályok átmennek, akkor a tejmentes lehetőségek gyártói ebben a versenybe nem szállhatnak be. Ugyanez a helyzet a nagyüzemi állattartást ellenző fogyasztók esetében is (függetlenül attól, hogy miért van bennük ellenkezés). Összességében a tejesek sikeres lobbitevékenysége a vegánokat érintheti rosszul, és nemcsak azért, mert nem nevezhetik hétköznapi nevükön a kedvelt termékeiket, hanem sokkal inkább azért, mert az összehasonlító marketing szigorú tiltása visszaveti azt az iparágat, amelyik sorra fejleszti számukra az új élelmiszereket.

Címkék:
európai parlament, tejtermék, tej, tejipar, szén dioxid kibocsátás,