Talán karácsonykor már vásárolhatunk ugyanúgy: ezért fogja vissza magát mindenki

Pénzcentrum2020. május 28. 20:29

A kormány költségvetési javaslata szerint a családok költekezése 2020-ban a korábbi szinten marad, nem csökken, 2021-ben pedig ismét növekedne. Van rá esély, de az is lehet, hogy nem. Két dolog biztos: nagyon óvatos a vásárló és a bespájzolt babkonzervet megeszi. A web viszont többet húz, mint régen. A karácsony újra a régi lehet költekezésben is.

Egy járványhatás már látszik: nagyon óvatosak a magyar vásárlók is. Most éppen a bespájzolt babkonzervet eszegetik és csak óvatosan költekeznek - írja a blokkk.hu. Hosszabb távra visszatekintve azt látni, hogy a családi költekezés döntő részben a gazdaság teljesítményéhez igazodik, hiszen a boltokban, szolgáltatóhelyeken elkölthető

pénz értéke elsősorban attól függ, milyen vastag a hó végi boríték.

Így volt ez az évtizeddel ezelőtti válságban is, a GDP és a háztartások fogyasztási kiadásainak változásait nyomon követve: visszaesett a gazdaság és csökkent a háztartások költekezése is, utána pedig fordítva, mindkettő - ha nem is másodpercnyi pontossággal, de - növekedett.

Egyes gazdasági folyamatok azonban jókora lökdösődést is tudnak okozni. Így volt ez az elmúlt három-négy esztendőben is, amikor a munkaerőhiány a gazdaság teljesítményénél jóval nagyobb növekedési ütemre pumpálta fel a béreket, több mint kétszeres volt az ütemkülönbség. A családi költekezés, a háztartások fogyasztási kiadása azonban növekedési ütemében nem szakadt el a GDP-től, a bérek megszaladása ellenére sem.

A családi költekezés legvaskosabb (felénél némileg nagyobb) szeletét adó boltos költekezés már nagyobb ütemben száguldott, mint a háztartások fogyasztási kiadása, az elmúlt években növekedési üteme 5-6% körül szóródott. A gazdaság teljesítménye és a bérek, keresetek mellett szerepet játszottak a költekezésben a családok különféle támogatásai is, melyek közvetlenül, vagy közvetve vastagították a pénztárcákat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A drágulás pedig, elsősorban az élelmiszerek piacán, valamennyit lefaragott az elkölthető pénzek értékéből, a megvásárolható áruféleségek mennyiségét is nézve.

2020-ban az első negyedévében, a március második felében már megmért visszaesést leszámítva, még viszonylag erősebb szinten mozgott a családi költekezés. A második negyedév már mély gödör volt, hiszen az iparcikkes költekezés mellett a vendéglátás és a turizmus is leállásra kényszerült. A kilábalás pedig - a májusi tapasztalatok alapján már látszik - még a harmadik negyedévben is csak óvatos ütemű lesz. A negyedik negyedév viszont már újra erős lehet, de ez attól is függ, lesz-e és milyen erős lehet a koronavírus járvány második hulláma.

A költekezés mérlegéhez hozzátartozik, hogy a webes vásárlások márciusban és áprilisban korábban nem látott szintekre emelkedtek, melyek felfelé húzzák a mutatókat, és a belföldi turizmus is súlyát tekintve jobban erősödhet a külföldre menetelhez képest. A karácsony újra a régi lehet, költekezésben is, van rá esély.

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, bolt, közért,