Kiderült, ennyibe fog kerülni idén karácsonykor a hal a piacokon

Világgazdaság2019. december 11. 08:32

Nem emelkednek az árak az idei karácsonyi halszezonban, és bőséges lesz a kínálat - jelentette ki a Világgazdaságnak nyilatkozva Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-Hal) elnöke.

A lap szerdai számában az elnök kifejtette, hogy a hazai haltermelők sikeres évet zárnak, a termelés 3-5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, nem az egyedszám nőtt, hanem a körülmények javultak, így nagyobb súlyt értek el a halak. A tógazdaságok erősítik a közvetlen értékesítést,

egy kiló pontyot a termelők ezer forint körüli áron kínálnak.

Kedvező változás, hogy a magyarországi halfogyasztás folyamatosan nő, tavaly 6,7 kilogrammra emelkedett személyeként, de az elnök hangsúlyozta, hogy ez még mindig messze van a 22 kilós uniós átlagtól. A fogyasztás bővülésében a MA-Hal elnöke szerint szerepe van az uniós és hazai forrásból finanszírozott, 600 millió forintos Kapj rá! marketingkampánynak is.

Továbbra is gondot jelent azonban a halfogyasztás szezonalitása. A kínálat megfelelő, a magyarországi haltermékekből bőven jut exportra is. Németh István beszélt az ágazat problémáiról is, az alacsony jövedelmezőségről, a munkaerőhiányról és arról is, hogy a tógazdaságok nem kapnak normatív támogatást.

Címkék:
vásárlás, karacsony, piac, hal, halászlé, ponty, harcsa, keszeg, akvakultúra,