Minden magyar a saját bőrén tapasztalja: ennyivel drágább az élet, mint 2018-ban

Pénzcentrum2019. július 9. 12:26

2019. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.

A KSH legfrisseb inflációs kiadványa szerint 12 hónap alatt, 2018. júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 5,8 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 17,7, a sertéshúsé 12,1, a liszté 11,4, a péksüteményeké 8,6, a kenyéré 8,0 százalékkal magasabb, a tejé 5,7, a kávéé 4,3, a tojásé 2,6 százalékkal alacsonyabb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,1, ezen belül a dohányáruké 9,5 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 3,1, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,0 százalékkal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok ára viszont 1,3 százalékkal mérséklődött.

Az előző évhez viszonyított adatokon kívül a KSH azt is vizsgálta, hogy 2019 májusa és júniusa között hogyan változtak az árak. Így, az elérhető adatok alapján kiderült, hogy a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek. Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) árának 2,4 százalékos csökkenése következményeként - ez utóbbi csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt.

Az élelmiszereken belül a sertéshús 2,1, a kenyér 1,0, a sajt 0,5 százalékkal drágult, míg a többi tejtermék ára összességében 1,5 százalékkal csökkent. A szolgáltatásokért 0,4 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a sport- és a múzeumi belépők ára 1,9 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,5, a járműüzemanyagok ára 3,7 százalékkal csökkent.

Összességében 2019. január-június között a fogyasztói árak átlagosan 3,5 százalékkal nőttek.
Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, ksh, drágulás, infláció, statisztika, adatok, jelentés,