Tömött sorok a butikokban, ruhaboltokban: kiderült, miért őrülnek meg most a magyarok

Pénzcentrum2019. március 20. 12:31

2019-ben már 900 milliárd felett lesz a ruhás költekezés, az elmúlt három esztendőben pedig közel 40 százalékkal nőtt. És lassan daráljuk a butikokat, a butikvilág olvadozik, még a bevásárlóközpontokban is, ahol a derékhad ruhás árus, kevesebb a ruhabolt. Neten, hipermarketben, diszkontban viszont egyre több ruhát veszünk.

Több a pénzünk, többet költünk ruhára is. Ráadásul manapság egy fast fashion akció nyomán olcsóbban is lehet ruhafélét venni, mint a Józsefvárosi piacon. A netes áruházak akciói is nyomják a hagyományos butikvilágot, a körúti kapualji és udvari ruhás világ hosszú ideje sorvadozóban - írja összegzésében a blokkk.com szakportál.

A statisztikából is kirajzolódik, hogy a hagyományos ruházati boltok mellett egyre több ruhafélét vásárolunk máshol, ráadásul azért vannak még ázsiai piacok, szép számmal kínai boltok is. A használt ruhaboltok is tartják piacukat, a maguk éves 30 milliárdos pénzükkel.

2015-18 között a teljes ruházati költekezés 37 százalékkal nőtt, ezen belül ruhára 41 százalékkal, lábbelikre 27 százalékkal adtunk ki többet a családi kasszából. A sok-sok akció nyomán pedig rohantunk ugyan a boltba, de végül az átlagos árszint alig változott az elmúlt években, 1 százalékon belül mozgott. A gyengébb forint nyilván drágította a beszerzést, hiszen a ruhapiac zöme import, ráadásul a legmenőbb márkák is zömmel Kínában, vagy valahol Ázsiában gyártatnak, meg kell nézni a bevarrt címkéket, melyek ezt elárulják. A teljes ruhapiac végül szépen hízott, évente 10% körüli nagyságrendben.

Hajdanán, sok-sok évvel ezelőtt a butik volt a legmenőbb ruhás lelőhely, de ma már más világ van. A hagyományos boltos körön belül egyre nagyobb a fast fashion súlya, a kisboltok visszaszorulóban vannak. Ráadásul egyre több ruhafélét veszünk a neten, vagy éppen pldául sportboltban, de a hipermarketek és a diszkontok is látnak benne fantáziát, raknak is ki belőle a polcaikra.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
És a legdurvább arányban 2018-ban esett is a szakboltos ruhavásárlás súlya a teljes ruhapiacon belül, nem is keveset, a korábbi 87 százalékról 77 százalékra.

Csökkent a ruhás boltok száma, ráadásul a bevásárlóközpontokban is. A bevásárlóközpontokban 2015-ben 3.232 ruhás bolt volt, az összes kiskereskedelmi (élelmiszeres, iparcikkes) egység 49 százaléka, tehát fele. 2017 legvégén viszont már csak 2.943 ruhás hely volt a központokban, 289 darabbal kevesebb (az arányuk már csak 47 százalék volt). És összességében soványodott a ruhás szakboltok, szakáruházak hálózata is az elmúlt években.

Címkék:
vásárlás, józsefvárosi piac, akciók, ruhabolt, blokkk.com, pénzköltés, ruhavásárlás, fast fashion,