Pénzcentrum • 2018. november 27. 12:30
Az irodai dolgozók többsége a munkahelyén fogyasztja el ebédjét, amit jellemzően otthonról visz magával. Különösen igaz mindez a 18 és 30 év közöttiekre: ennek a korcsoportnak a háromnegyede fogyasztja délben a magával hozott ételeket - ez derül ki a felnőtt magyar internetezők munkahelyi étkezési szokásairól szóló - a Profession.hu és az ételszállító Wolt Magyarország reprezentatív felmérésből. A kutatás eredményei szerint az ételrendelések során is a házias ízeket részesítjük előnyben.
A magyarok döntő többsége hétközben a munkahelyén ebédel. Különösen igaz ez a fővárosban élőkre, valamint a 18 és 30 év közöttiekre, mindkét szegmensben nyolcvan százalék feletti ez az arány - dederült ki Wolt Magyarország és a Profession.hu közösen megrendelt reprezentatívfelméréséből.
- mondta Varga Balázs, a Profession.hu marketing vezetője. Hozzátette: "a korábbiakhoz képest némileg emelkedett, jelenleg tíz százalék azok aránya, akik hétközben vendéglátóhelyen ebédelnek."
Közel ugyanennyien rendelik ebédjüket házhozszállítással, ami a kutatás szerint a fővárosiakra jellemzőbb. Érdekes adat, hogy a budapestiek egyértelműen az internet mellett tették le voksukat: már csak kilenc százalékuk rendeli telefonon az ebédet, a többiek vagy a kiválasztott étterem honlapját, vagy több étterem ajánlatát összegyűjtő oldalakat használják. Az ételrendelési szokások átalakulását mutatja az is, hogy már az applikációkon keresztüli ételrendelést is többen választják a fővárosban, mint a telefonos rendelést.
Tudatosabban étkeznek a budapestiek
A kérdőívet kitöltők közül a budapestiek a vidékieknél tíz százalékkal többen, 76 százalékban vallották magukról, hogy rendszeresen táplálkoznak. Még nagyobb a különbség az egészséges táplálkozás terén, mert míg a vidékiek 35, a budapestiek 52 százaléka ügyel arra, hogy rendszeresen fogyasszon például salátákat, vagy alacsony kalóriatartalmú ételeket.
További érdekesség, hogy a fővárosiak fele rendszeresen ír magának heti rendelési tervet és beosztja előre, hogy mikor mit szeretne enni. Huszonhárom százalékuk saját bevallása szerint viszont csak akkor szembesül a kérdéssel, hogy mit is ebédeljen aznap, mikor először megkordul a nyomra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
De mit rendelünk?
A kutatás szerint a budapestiek többsége magyaros ételt vagy valamilyen salátát választ, ezt követi az olasz konyha: 40 százalék ugyanis a pizzáért és a tésztákért is rajong. Mindezt a Wolt tapasztalatai is megerősítik: októberben a legtöbb futár pizzát szállított házhoz, az örökzöld Margherita mellett a szalámis és a gombás pizzák voltak a legnépszerűbbek. Náluk viszont gyakori a hamburgert és ázsiai étel rendelés is.
- mondta Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója.
A felmérésből kiderül ugyanis, hogy az ételrendelésnél a legfontosabb a gyors és pontos kiszállítás, az árak csak ezt követően kerülnek elő. A fiatal korosztálynál egyre fontosabb szempont a környezetbarát csomagolás is.