Tejből a hazait, sajtból viszont a külföldit keresik a magyarok

Pénzcentrum2018. február 22. 09:32

A tej terméktanács szerint míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, ugyanakkor sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban - írta a Magyar Idők.

A piacon kilencven százalékban hazai előállítású tej van forgalomban, ami annak is köszönhető, hogy két évvel korábban hét kiskereskedelmi lánccal bővült a terméktanács tagsága - mondta a lapnak Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, aki arról is beszélt, hogy az enyhe tél miatt uniós és hazai szinten is nőtt a tejtermelés, és emiatt a következő hónapokban újra problémát jelenthet, hogy a csehek, a németek vagy a lengyelek Magyarországon próbálják meg majd olcsón eladni a termékeiket.

Ez a tendencia a sajt piacán is érezteti hatását, ugyanis az unióban általában a megtermelt tej 37 százalékából készül sajt, a megszokottnál magasabb hozamok miatt azonban ez az arány is emelkedhet. Mélykuti Tibor elmondta,  a boltokban sok esetben 1100 forint alatt kínálják a sajt kilóját, míg ez a szint alapesetben a feldolgozói átadási árnak felel meg. Az egy főre jutó sajtfogyasztás itthon egyébként az európai uniós átlag alig egyharmadát éri el, ráadásul ennek a mennyiségnek a fele külföldi termék.

Címkék:
tejtermék, tej, sajt, tejtermelés, tej terméktanács,