Itt a magyar termékek diadala: milliárdokat hagyunk ott a piacokon

Pénzcentrum2017. október 21. 17:30

A hazai háztartások évente 165 kg zöldséget és 89 kg gyümölcsöt vásárolnak, több mint 330 milliárd forint értékben.  Ezek felét pedig piacokon szerzik be. Ráadásul a magyar lakosság egyre jobban figyel arra, hogy zöldség és gyümölcs hetente többször kerüljön a tányérra, valamint a köztes étkezések (tízórai, uzsonnna) szerepe szintén felértékelődik.

Kezd kirajzolódni az a trend, hogy a jó ár-érték arányú, minőségi, friss és ízletes termékeket részesítik előnyben a vásárlók, melyek egyben egészségük megőrzéséhez is hozzájárulnak. Egyre tudatosabbá válnak ugyanis a magyar fogyasztók, hiszen naponta többször esznek keveset, és egyre inkább vonzó számukra az, ami hazai. A magyarok közel 90 százaléka fogyaszt naponta vagy hetente több alkalommal zöldséget, egyharmaduk salátát és több mint 80 százalékuk gyümölcsöt - derül ki a Budapesti Nagybani Piac megbízásából készített Gfk Hungária kutatás eredményeiből.

A tanulmány rávilágít arra is, hogy magasabb azok aránya, akik a magyar eredetet előtérbe helyezik az árral szemben. Az adatok azt mutatják, hogy a hús, valamint a tojás után közvetlenül a zöldségek és a gyümölcsök eredeténél figyeltek legtöbben arra, hogy hazai legyen.

A gyümölcsök közül leginkább az almát, zöldségek közül pedig a burgonyát keresik a legtöbben. Ezeket követi a dinnye, a banán, illetve a paradicsom, paprika és a vöröshagyma. A beszerzési helyet megvizsgálva az látszik, hogy a piacok a legnépszerűbbek.

A Budapesti Nagybani Piacon évente kb. 400-450 ezer tonna zöldséget és gyümölcsöt értékesítünk, és ebből a hazai termékek aránya 60-62 százalék

- mondta el Klucsik Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac marketing és fejlesztési igazgatója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A magyarok egyébként összesen több mint 330 milliárd forint értékben költöttek friss zöldségre, illetve gyümölcsre 2016-ban, ami a napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint tizedét jelentette. A háztartások

tavaly átlagosan 94 alkalommal vásároltak zöldséget és 50 alkalommal gyümölcsöt,

ami a gyümölcs esetében kismértékű növekedést mutat az előző évhez képest.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, piac, zöldség, gyümölcs, fogyasztás,