Hivatalos: ennyi pálinkát főznek egy évben a magyarok

Népszava2017. szeptember 25. 10:40

A tavalyi évben emelkedett, idén várhatóan csak szinten marad a pálinkatermelés - írja a Népszava.hu.

Béli Géza, a Pálinka Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hogy a túlságosan meleg nyár nem kedvezett a gyümölcsnek. Ennek következtében arra számít, hogy idén szinten marad a pálinka kereskedelmi termelése, szemben a tavalyi emelkedéssel.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint a hazai mezőgazdaság évek óta jól teljesít. Az államtitkár az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon tartott előadást, amelyben elmondta, hogy az agrárexport a 2010-es 5,8 milliárd euróról 2016-ra 8 milliárdra növekedett, ezzel pedig 11 százalékos nemzetgazdasági részesedésre tett szert.

A mezőgazdasági támogatások statisztikája szerint összesen 172 ezer gazdálkodó kapott 224 milliárd forint alaptámogatást. Termeléshez kötötten 62 milliárd forintnyi támogatást osztottak szét a rizs-, a zöldség-, a gyümölcs és a fehérjenövény-termesztők, valamint a tehéntartók között. Nemzeti forrásból 103 milliárd forintot utalt ki a szaktárca különböző jogcímen.

 

Címkék:
pálinka, mezőgazdaság, pálinkafőzés,