Itt a trükk, amivel biztosan tudhatod, milyen kólát iszol

Pénzcentrum2017. március 26. 11:02

Korábbi tesztünk alapján a többség nem tudja megmondani, hogy milyen kólát iszik. Egy szakértő most elárulta, hogyan különbözethetjük meg íz alapján a márkákat.

Korábban írtunk a Pénzcentrumon körképet a magyar üzletekben megvásárolható kólákról, a vaktesztünk alapján viszont a többség nem tudja megállapítani, hogy milyen márkájú italt fogyaszt éppen. Pedig a kóla ízéből valóban kiderül, hogy éppen melyik gyártó termékét isszuk, csak oda kell figyelni az ízekre és persze azt sem árt tudni, hogy miből állapítható meg a márka.

Hogyan ismerhetjük fel a kólát?

A két nagy rivális gyártó egyaránt féltve őrzi a recept titkát, azonban két alapvető dologra figyelve könnyen észrevehetjük a különbséget Malcolm Gladwell, Blink című könyve szerint:

  • A Coca-cola vaníliás ízvilágú, mint a negy rivális, amely inkább citrusos.
  • A Pepsi viszont sokkal édesebb, amely egy egymás utáni kóstoláson azonnal feltűnik.

Egy pohár után egyébként már nagyon nehéz megállapítani a különbségeket, mivel a kóla íze annyira intenzív, hogy gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy felismerjük az apró különbségeket.

Érdemes egyébként odafigyelni arra is, hogy milyen egészségi hatásai vannak a két üdítőitalnak. A Pepsi ugyanis valamivel több cukrot, kalóriás és koffeint tartalmaz, míg a Coca-colában több só található.

Loading...
Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, üdítő, ital, penzcentrum, kóla, pepsi, coca cola,