Súlyos munkaerőhiány fenyegeti az adventi hétvégéket

Pénzcentrum2016. december 12. 08:31

Munkaerőhiány nehezíti a kiszolgálást az adventi bevásárlási szezonban, miközben tíz százalékkal több árucikk fogyott idén az advent első felében a tavalyihoz képest, a hagyományos üzletekben és az interneten kínált termékekkel együtt - írja piaci szereplőktől kapott adatokra hivatkozva a Magyar Idők.

A legfrissebb tapasztalatok szerint ezüstvasárnap nagyon erős forgalmat bonyolítottak le a hipermarketek, a plázák, az iparcikküzletek és az utcai adventi vásárok. A napi cikkek eladásaiban a legnagyobb forgalmat lebonyolító Tescónál például a decemberre szóló központi árurendelés mennyisége másfél-kétszerese volt a tavalyinak, mind a friss áruk, mind a tartós fogyasztási cikkek vagy az ajándéknak megfelelő termékek körében - írták.

Az egy héttel ezelőtti, bronzvasárnapi hétvégére 4-5 százalékos általános növekedést jelzett az eladásokban az egy évvel korábbi időszakhoz képest az Országos Kereskedelmi Szövetség - írta a lap. Vámos György, a szövetség főtitkára a lapnak elmondta, már november második felében is meghaladta a boltok értékesítése a tavalyi forgalmat, és úgy vélte, a teljes kiskereskedelmi forgalom decemberben ötvenmilliárd forinttal lépheti túl a múlt évit, az eladások ezzel meghaladhatják az ezermilliárd forintot.

Az év során fellángolt munkaerőhiány éles helyzeteket teremt a decemberi csúcsidőszakban - írták. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a Magyar Időknek elmondta, több helyen az irodai dolgozókat, más feladatkörökben alkalmazott munkavállalókat csoportosítottak át a vásárlók kiszolgálására, és egyes áruházakban fennakadásokat okoz a létszámhiány.

Címkék:
vásárlás, karacsony, karácsonyi vásár, advent, munkaerőhiány,