Még mindig nem költünk annyit karácsonykor, mint tíz éve

Pénzcentrum2015. november 26. 13:00

A korábbi évek jelentős visszaesését a fekete péntekek sem tudják teljesen ellensúlyozni, de azért már nem sok hiányzik hozzá, hogy annyit vásároljunk, mint a válság előtt.

2006-ig nőtt a bolti, és áruházi költekezés Magyarországon, amit a gazdasági válság, illetve a megszorítások miatt egy jelentős visszaesés követett. A piac lassan kezdett feléledni, és csak 2013-ban kezdett el nőni (még 2012-ben is visszaesett kiskereskedelem a KSH kimutatása szerint az előző évhez képest). Az összegzések azt mutatják, hogy az idén várható decemberi költekezés révén megvásárolható árumennyiség bár megközelíti, még mindig nem éri el a 2006. évi szintet.

Loading...

A KSH adatai szerint 2013-tól rohamlépésben nő a kiskereskedelmi piac, a növekedés pedig igen tekintélyes, 4-6 százalékos. Ugyanakkor mind az élelmiszer, mind az iparcikk vásárlás az átlagnál nagyobb mértékben maradt el az évtizeddel ezelőtti költekezéstől, és valószínűleg idén sem fogja elérni azt. Bár a decemberi enni-innivaló vásárlást a mikulás, a karácsony és a szilveszter is felfelé húzza, itt is megfigyelhető némi elmaradás. Viszont minden remény megvan arra, hogy 2017-ben túllépje a piac az évtizeddel ezelőtti mértéket - olvasható a blokkk.com oldalán.

Bár a különféle iparcikkek vásárlása valamivel döcögősebb tempót követ, de a részletesebb KSH adatokból azért kiderül, hogy a nagyobb értékű bútor, műszaki cikk, lakás felszerelési piac lassan erősödik.

Címkék:
vásárlás, kiadás, karacsony, ksh, költekezés, statisztika,