Botrányos lesz az idei karácsony is?

Pénzcentrum2012. november 18. 08:04

Az ígéretek szerint idén szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak az élelmiszer-forgalmazók az ünnepek előtt. Az egyik legfontosabb változás, hogy az ellenőrök akciókat a korábbi gyakorlattal ellentétben nem jelentik majd be.

Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Hajnal-táj című magazinműsorában elmondta, valóban megszaporodtak a problémák a nagybani piacokon (például Németországból érkező, de magyar trikolórral eladott répa, lengyel tojás hamis bélyegzővel, ismeretlen eredetű gesztenye) de a gyakoribb esetszámot az egyre szigorúbb ellenőrzés is magyarázza. A finomodó csalásokkal szemben a hatóság keményebb kontrollal készül, az élelmiszer-ellenőrök rendőrökkel és vámkommandókkal járják az élelmiszer-árusító helyeket, mert gyakran csak így lehet hatékony a fellépésük.

Az államtitkár a papír nélküli árukereskedelmet, azaz a nem bizonyítható származású árukat mondta a legnagyobb gondnak, hangsúlyozva eközben, hogy a fogyasztók egészségét veszélyeztető élelmiszer-biztonsági problémával, szermaradványokkal szerencsére nem találkoztak. Az ellenőrzések természetesen folyamatosak maradnak, vagy úgy, hogy azokat tervezetten, előre, napra pontosan bejelentik, de sok lesz az eseti mintavétel, és természetesen reagálnak a zöld számot tett bejelentésekre is.

Jönnek az ünnepek, jönnek az ellenőrzések

Az ünnepek előtt kiemelt, kampány jellegű akciók is lesznek, ezeket azonban a korábbi gyakorlattal ellentétben nem jelentik majd be előre, mert az a tapasztalat, hogy így hatékonyabb. Most is szokásos termékköröket - édességek, szaloncukrok, süteményféleségek, húsok, virslik - figyelik majd.

"Zsiványok, szabálytalanságok mindig lesznek, de a hatóságok próbálják kiszűrni ezeket, hogy a fogyasztók minél kevesebb ilyen problémával találkozhassanak" - mondta a Hajnal-tájban a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkára.

Az év első szaloncukor-botrányán már túl vagyunk

Úgy tűnik, az ellenőrzésekre szükség is van, hiszen a trükközők sorra próbálkoznak: az első szaloncukor-ügy már szeptemberben napvilágot látott. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nemzeti Adó- és Vámhivatal Igazgatósága és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága együttes ellenőrzése során közel 6650 kg mennyiségű lejárt édességet foglalt le egy mándoki üzemben.

A NAV és a NÉBIH évente több alkalommal végeznek együttes ellenőrzéseket. A 2012. szeptember 27-én végzett közös ellenőrzés során a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon lévő, PRO TEAM KFT. só- és cukorcsomagoló üzemének raktárában 6644,7 kg mennyiségben lejárt minőségmegőrzési idejű különböző édességet (főleg szaloncukrot) találtak.


A tárolt termékeken megkülönböztető felirat nem volt, ezért a tételek raktáron tartása forgalomba hozatalnak minősül. A szaloncukrokon 2011.04.30-i lejárati dátum szerepelt, de találtak 2010.09.12-i minőségmegőrzési idejű mikulás figurákat és egyéb édességeket is. A Magyarországon gyártott édességek a raktárba a lejáratuk előtt egy hónappal, román nyelvű jelöléssel érkeztek, így feltételezhetően exportra szánt termékek voltak.

Szükség van a szigorra

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A jelek szerint egyértelműen szükséges az élelmiszerek szigorúbb ellenőrzése. Bizonyítja ezt az is, hogy a napokban 160 kg, mintegy 1000 adag étel készítéséhez elegendő ismeretlen eredetű, jelöletlen, fagyasztott terméket tiltott el a forgalmazástól és rendelte el az azonnali megsemmisítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kiemelt ellenőrzéseket folytató akciócsoportja.

Gyomorforgató képek a kőbányai büféről: KATTINTS!

Az ellenőrzésre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Főigazgatóságával közösen folytatott felderítés során került sor a Budapest X. Kőbányai út 21. szám alatt található távol-keleti vendéglátóipari egységben. A termékek között fagyasztott csirkelábat, kacsanyelvet, valamint tőkehús termékek találtak. Az egységben az alapanyagok egy részét a földön tárolták, a konyha és az előkészítő higiéniai állapota semmilyen jogszabályi előírásnak sem feleltek meg.

Az elrettentő állapotot jellemzi például, hogy a helyiségben csótányok voltak, a szellőző berendezésen szárították a sertés bőrkét, a mosogatóban pedig csirkelábat áztattak. Az egység működését azonnali hatállyal megtiltotta és bezáratta az eljáró hatóság. A várható bírság összegének megállapítása jelenleg még folyamatban van - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a NÉBIH.

 

Címkék: