Eltűnhetnek a sorok a NAV ügyfélszolgálatain

Pénzcentrum2012. április 13. 12:05

Vége a sorban állásnak a NAV ügyfélszolgálatain. Április 16-tól érhető el ugyanis az internetes ügyfélszolgálati időpontfoglalást biztosító program.

Évente több millió adózó keresi fel személyesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatait, akik mostantól egyes adóügyeiket előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül intézhetik. 2012. április 16-tól ugyanis új szolgáltatással jelentkezik az állami adóhatóság: ekkortól érhető el honlapján az internetes ügyfélszolgálati időpontfoglalást biztosító program.

Az ügyintézési időpontok lefoglalására a NAV 22 központi ügyfélszolgálatán, a NAV honlap "Ügyfélszolgálatok", "Kapcsolatfelvétel" és "Szolgáltatások" menüpontjai alatt, a leggyakrabban intézett ügytípusok esetében van lehetőség. Ezek: adókártya és adóigazolás igénylése, illetőségigazolás kérése illetve ügyfélkapunyitás.

Időpontot foglalni legfeljebb két hétre előre lehet, és legkorábban az időpont lefoglalását követő második napra lehetséges ügyintézési időpontot előjegyezni. Az ügyfélnek először ki kell választania, hogy mely ügyfélszolgálaton kíván ügyet intézni, majd meg kell adnia az intézendő ügy típusát, ezt követően választhatja ki a számára kedvező szabad ügyintézési időpontot.

Mindazonáltal nemcsak saját ügyben van mód az előzetes időpontfoglalásra, a meghatalmazottként, képviselőként eljárók is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ha az időpontfoglalás során az ügyfél megadja e-mail címét, elektronikus visszaigazolást kaphat az időpontfoglalás részletes adatairól.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címkék: