Legendás épületben nyílik az új pesti pláza

Pénzcentrum2011. július 6. 04:44

A tervek szerint október 13-án nyitja meg kapuit a VÁCI1, az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi műemléki jellegű kereskedelmiingatlan-fejlesztése. Egy felmérés szerint a magyar fogyasztó azt tartja legfontosabbnak, hogy az ideális pláza alacsony, közepes és magas árfekvésű termékeket is áruljon, továbbá legyen közel és legyen könnyen megközelíthető.

A budapesti belváros új üzletházát abban a Váci utcai, egykor a tőzsdének is helyt adó épületben alakították ki, amelyet Alpár Ignác tervei alapján építettek 1911 és 1915 között. 1933 óta az épület az UNESCO által nyilvántartott Világörökség része, és műemlékvédelem alatt áll.

A VÁCI1 épületének átalakítási munkái befejeződtek, így az újjászületett, egyedülálló belvárosi üzletközpontban megkezdhetik a bérlők üzleteik kialakítását. A korábban a Budapesti Értéktőzsde kereskedőtermének is helyt adó impozáns, üvegtetős terem ad majd otthont az üzletház egyik legnagyobb kereskedelmi egységének. E mellett a fejlesztő megőrizte a Róth Miksa üvegablakaival díszített lépcsőházat, amely szervesen illeszkedik a modern kereskedelmi térhez is, de többek között megmentésre került egy több mint 20 négyzetméteres gipszdombormű illetve több padlómozaik, amelyeket az újonnan kialakított lépcsőházakban helyeztek el. 



Nagyobb térképre váltás


Az októberi nyitást követően a valamivel több, mint 60 millió eurós VÁCI1 beruházás 11.000 négyzetméternyi területén elsősorban a divatra fókuszál, és ezt kiegészítve szórakoztató és vendéglátó egységeknek is teret ad. Az amerikai étteremlánc, a Hard Rock Café a VÁCI1-ben nyitja meg többszintes magyarországi egységét, de szintén a szórakozást szolgálja majd a Pesti Jam étterem és music pub, amely 1000 négyzetméteren várja a szórakozni vágyókat, de lesz Szamos kávézó, cukrászda és "csokoládészalon" is.

 


Visszaköltözik az épületbe a korábbi bérlő, a Tatuum divatlánc is. Az épület tetőterén exkluzív étterem is helyet kap, melynek bástyaszerű teraszairól kilátás tárul a Budai hegyekre, a Vörösmarty térre és a pesti belvárosra.

Ősszel -még a karácsonyi vásárlási csúcsforgalmat megelőzően- nyílik Budapest másik új bevásárlóközpontja is: a szeptemberi nyitást tervező KÖKI Terminál legnagyobb bérlői az OBI, a Libri, az H&M, a Müller, és a Tesco lesznek.

Milyen plázáról álmodik a magyar?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egy felmérés szerint a magyar fogyasztó azt tartja legfontosabbnak, hogy az ideális pláza alacsony, közepes és magas árfekvésű termékeket is áruljon, továbbá legyen közel és legyen könnyen megközelíthető. Érdekes azonban, hogy az európai fiatalok csupán 24%-a, az idősebbeknek pedig 30%-a tudja pontosan, hova menjen vásárolni.

A kereskedőknek es az üzleteknek egyre nagyobb kihívásokkal kell megküzdeniük, es egyre inkább alkalmazkodniuk kell az európai fogyasztó elvárásaihoz. A Cetelem Körkép 2011 című felmérés szerint a vásárlási szokások változása, amely a válság hatására még inkább felerősödött, megfelelő visszhangra talál a kereskedők részéről, legyen szó akár hagyományos üzletláncokról, akar más, alternatív kereskedelmi csatornákról, például az internetről.

Annak ellenére, hogy az európaiak az egyes kereskedők es üzletek közötti különbségekkel tisztában vannak, nem mutatkoznak különösebben hűsegesnek. A fiatalok csupán 24%-a, az idősebbeknek pedig 30%-a tudja pontosan, hova menjen vásárolni.

A GfK Custom Research Bevásárlóközpont 2010. kutatás eredményeiből kiderül, hogy a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy az ideális üzletház alacsony, közepes és magas árfekvésű termékeket is áruljon, továbbá legyen közel és legyen könnyen megközelíthető. Ezt a két legfontosabb elemet a válaszadók mintegy 45%-a említette. További fontos szempontok a hosszú nyitva tartás, valamint a könnyű eligazodás, ezeket 38 illetve 31 százaléka említette a válaszadóknak.

 

 


A legfontosabb szempontok mellett, az előző évi adatokhoz képest jelentősen növekedett azok aránya, akik fontosnak tartják azt, hogy minden korosztály számára legyenek üzletek, hogy sok szolgáltatás (bank, posta,...) elérhető legyen illetve, hogy különleges, egyedi üzleteket is találhassunk. Még mindig fontos szerepet játszik a nagy alapterületű élelmiszerbolt, az ingyenes parkolás, valamint a szórakozási lehetőségek.

 

Címkék: