Átverős mobilszolgáltatók: indul az eljárás

Pénzcentrum2011. május 10. 15:02

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt-vel, valamint a Magyar Telekom Nyrt-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH az utóbbi időben megnövekedett számban kap fogyasztói jelzéseket a mobilinternettel, illetve azok reklámjaival kapcsolatban. A hivatal által most indított eljárásokban két olyan kommunikációs kampányt vizsgál, amelyek mindegyike a mobilinternet-szolgáltatás egyik fő jellemzőjét, a gyorsaságot helyezi a középpontba, így a GVH álláspontja szerint különösen nagy hatással lehet a fogyasztók mobilinternet-szolgáltatás igénybevételére vonatkozó döntéshozatalára.

Mindkét telekommunikációs vállalkozás széles körben jelentetett meg olyan tartalmú reklámokat 2010. év végén és 2011 elején, amelyben saját mobilinternet-hálózatát piacelsőségi állításokkal népszerűsítette és így a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben foglaltakat valószínűsíthetően megsértették - olvasható a GVH közleményében.

A GVH szerint a Vodafone által alkalmazott "legjobb adathálózat", "leggyorsabb mobil adathálózat", "leggyorsabb webböngészés" és "legnagyobb le- és feltöltési sebesség", valamint ezekkel azonos tartalmú kijelentések, továbbá a Magyar Telekom által alkalmazott "leggyorsabb mobil adathálózat" és "leggyorsabb szélessávú mobil adathálózat", valamint ezekkel azonos tartalmú piacelsőségi kijelentések a fogyasztók megtévesztésére lehetnek alkalmasak, tekintettel arra, hogy ezek valószínűsíthetően nem kellően alátámasztottak.

 

Címkék: