Szabad vasárnap: eldőlni látszik

Magyar Nemzet2011. március 30. 08:20

Januártól életbe léphet az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó jogszabály, a termelés és a szolgáltatások területén azonban még várni kell a heti pihenőnappal kapcsolatos szabályozás megszületésére - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a kormányzati egyeztetésekre hivatkozva.

A frakcióvezető szerint még ebben az ülésszakban a parlament elé kerül a heti pihenőnapról szóló törvényjavaslat, és jövő januártól életbe léphetnek az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó passzusai. Harrach Péter szavaiból kiderül, hogy bármely kereskedelmi egység évi 12 alkalommal nyitva tarthatna vasárnap is. Ugyanakkor a családi vállalkozások, a 280 négyzetméternél kisebb boltoknál nem lenne korlátozás a hétvégén. Ezzel azt remélik a javaslat beterjesztői, hogy csökken a kisebb boltok versenyhátránya a kereskedőláncokkal szemben.

A kormánnyal jelenleg is folyó egyeztetések eredményeként az látszik körvonalazódni, hogy egyelőre csak a kereskedelem területén lép életbe a jogszabály, a termelés és a szolgáltatások területén csak később módosulnak a rendelkezések, az azzal kapcsolatos tárgyalások tovább folynak.

A nemzetgazdasági tárca belgazdasági államtitkárságán annyit közöltek, a háttérszámítások, egyeztetések jelenleg is folynak, és a kereszténydemokrata javaslattal kapcsolatos végleges kormányelképzelés április végén, május elején alakulhat ki.

Ha valóban így lesz -azaz a nagyobb boltok csak évente 12 alkalommal lehetnek nyitva- az érdekes helyzetet szülhet. Az áruházláncok ezt ugyanis beoszthatják egymáshoz közeli üzleteik között, azaz -egy gyakorlati példát nézve- adott áruházláncnál az egyik vasárnap például a dunakeszi, következő héten a solymári, majd a csömöri áruház lesz nyitva (hipermarketeknél ez a példa jellemzően Budapesten életképes, de a diszkontláncoknál akár egy vidéki nagyvárosban is működhet). Ez azonban jó eséllyel azt jelenti majd, hogy komoly tömegek "vándorolnak" majd az aktuálisan nyitva tartó hipermarketbe.

 

Címkék: