Jól pörögnek a határ menti boltok

Pénzcentrum2010. július 16. 08:32

A hazai bevásárlóturizmust manapság már nem a hiány motiválja, helyébe az elmúlt két évtizedben, szerényebb mértékben, az árfolyam lépett -írja a Napi Gazdaság.

A horvát határszakaszon pontosan nyomon követhető, hogy az egyik, illetve a másik országban miként alakulnak az árak, illetve épp milyen viszonyban van egymással a kuna és a forint. A hazai fizetőeszköz gyengülése nyomán az utóbbi hónapokban inkább a horvátok jöttek bevásárolni.

Az osztrák és a szlovák határszakaszon ugyancsak az árfolyam dominál, s szinte naponta változik a helyzet, kinek hova érdemes menni. Idén volt olyan időszak, amikor naponta több magyar kocsi tankolt Kismartonban, mint Sopronban.

A nyugati határszélen egyébként a bevásárlóturizmus egy teljesen új formája van kialakulóban. A schengeni határnyitást követően egyre több kistelepülésről mindössze néhány kilométert megtéve lehet eljutni a szomszédos országba. Nem is egy olyan, a magyar határ közé ékelődött osztrák település van, ahonnan még naponta tejért, kenyérért és ásványvízért is megéri átjönni.

Címkék: