5 tuti tipp: ajándék az utolsó pillanatban

Pénzcentrum2009. december 23. 04:33

A karácsonyi rohamban mindig előfordul, hogy az utolsó pillanatig halogatjuk egy-egy ajándék megvásárlását, ráadásul sokszor az ötlettelenség miatt butaságokat is megveszünk. A Pénzcentrum most öt olyan ajándéktippet mutat, amivel nem lehet mellényúlni.

Digitális képkeret

A boltok polcain már 10 ezer forint alatt is találkozhatunk ilyen eszközökkel: USB segítségével egyszerűen csak feltöltjük rá képeinket, amik a beállítás szerinti sorrendben és gyakorisággal váltogatják egymást. Ha ilyen ajándékban gondolkozunk, figyeljünk az egyszerű kezelhetőségre, a belső memória nagyságára, az energiafelhasználásra, és arra, hogy lehetőleg minél többféle képformátumot kezeljen. Manapság már kaphatóak különböző pluszfunkciókkal -például rádióval, ébresztőórával, hőmérővel- felszerelt modellek is.

Időjárás állomás


3-4 ezer forinttól kezdődnek a csak egy hőmérővel rendelkező készülékek (természetesen ezek is mutatják a külső hőmérsékletet, páratartalmat). Azok, amelyek két egységgel (külső és belső) rendelkeznek, néhány ezer forinttal drágábbak, igaz, általában pontosabbak is. A csúcsmodellek már az internetről szedik le a legfrissebb előrejelzéseket, áruk 20-25 ezer forintnál kezdődik.

10 dolog, amit NE vegyél karácsonyra!

E-book


Az elektronikus könyvolvasó egy táblára hasonlító, kisebb könyv méretű eszköz, mely egy praktikus digitális kijelzővel van felszerelve. A készülék merevlemezén akár több ezer könyv is elfér, melyeket kényelmesen olvasgathatunk -mint egy igazi nyomtatott kiadványt. A termékek ára általában 50 ezer forintnál kezdődik, függően a memória méretétől és az extrafunkcióktól.

Ébresztőlámpa

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Az ébresztőlámpa izzója fél órával a felkelés időpontja előtt halványan világítani kezd, és fokozatosan erősödő fényével ébreszt. Bizonyos készülékek beprogramozhatóak úgy is, hogy madárcsicsergéssel vagy tengermorajlással ébresszenek. Mi már 14 ezer forintért találtunk ilyen készüléket, a nagyobb elektronikai boltok kínálatában is szerepel.

Vízszűrő kancsó

Ezeket a speciális kancsókat szénszűrő-betétekkel szerelik fel, így javítja a csapvíz állagát, ízét. Ez a szűrő a vízkőlerakódásért felelős, változó keménységet okozó mészkövet távolítja el, de megtartja a vízben levő fontos ásványi anyagokat. 5 ezer forinttól kapható, az egy hónapra elegendő szűrőbetétek 1500 forintnál kezdődnek.

+1 tipp:

Ha tényleg S.O.S. van szükséged az ajándékra, nézz szét a Bookline honlapján, ahol ajándékodat akár 3 órán belül is kiszállítják.
Akár az utolsó pillanatban is vásárolhatsz - Bookline-interjú

Címkék: