Tömegével hívják vissza az életveszélyes gyermekágyakat

Pénzcentrum2009. november 24. 12:32

Az Egyesült Államok történetének legnagyobb gyermekágy-visszahívását hirdette meg a Stork Craft Manufacturing, miután az utóbbi években több halálesetet is az ágyak számlájára írtak.

A társaság az Egyesült Államokban 1,2, Kanadában 1,0 millió gyermekágyat hívott vissza - található közöttük olyan is, melyet még 1993-ban gyártottak.

Az USA termékbiztonsági bizottsága szerint négy gyermek fulladásos halála is kapcsolatba hozható a rácsos ágyakkal, melynek oldala fel- és lehúzható, annak érdekében, hogy a szülők könnyebben kivehessék a gyermeket. Az évek során azonban az ágy alkatrészei esetenként eltörtek, deformálódtak, ráadásul problémát jelentett az is, ha a szülők hibásan rakták össze az ágyat. A matracot tartó keret fémtartói az évek folyamán elferdültek, sőt néha kitörtek a lécekből, amitől a keret összeomlott, a matrac és a rács közé szorult gyermek pedig súlyos veszélyeknek volt kitéve.

A bizottság az 1993 és 2009 között gyártott ágyak tulajdonosait külön közleményben figyelmeztette, hogy ne használják addig az ágyakat, amíg nem kapnak külön javítókészletet az ágyak megerősítéséhez.

Címkék: