Nagy változást hozhat a digitális közigazgatás

Pénzcentrum2009. október 28. 08:47

Az elmúlt időszakban beindult e-közigazgatási fejlesztések, illetve a még pályáztatás előtt álló informatikai projektek hatékonyabbá tehetik az önkormányzatok működését, ugyanakkor növelheti a digitális szakadékot is - hangzott el a Napi Gazdaság E-urópa az Önkormányzatoknak II. című konferenciáján.

Bálint Ákos, az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóságának főigazgatója hozzátette, hogy a lakosság felét érintő fejlesztések végső sikere azon is múlik, hogy erre is figyelnek-e a szereplők. szakember úgy látja, olyan elektronikus közigazgatási rendszer kiépítése volna a cél, amelyet a jogszabályváltozások esetén nem kell egészében átalakítani.

A minisztériumokban elindítottak egy deregulációs folyamatot, amelynek során minden minisztérium maga elvégzi eljárásainak felülvizsgálatát, s javaslatokat tesz annak modernizálására.

Címkék: