Újabb kamatvágás? Oldódó pesszimizmus

Pénzcentrum2009. augusztus 31. 07:02

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság teljesítményének visszaesése valószínűleg most nyáron érte el mélypontját. A külső egyensúly látványosan javul, a belső pedig megfelel a nemzetközi követelményeknek.

A nyári adatok a világgazdaságban és Magyarországon is a korábbinál valamivel kevésbé rossz gazdasági helyzetre utalnak. Világszerte - így Magyarországon is - jellemzően emelkednek a konjunktúra- és tőzsdeindexek, erősödik a befektetők kockázatvállalási hajlandósága. Ez a reálfolyamatok viszonylagos javulását vetíti előre. Ugyanakkor ennek mértéke és tartóssága nagyon bizonytalan.

Még nem látható, hogy a megindult készletfeltöltésnek köszönhető, illetve sok országban költségvetési forrásokkal megtámogatott kereslet (például roncsprémiummal serkentett autóértékesítés) nem fullad-e ki, illetve mennyire indít be öngerjesztő növekedési folyamatokat. 2010-ben az EU-ban éves átlagban még visszaesés várható.

Bár Magyarországon a II. negyedévi GDP a vártnál is nagyobb mértékben, 7,6%-kal mérséklődött, júniusban az iparban és a kivitelben már csökkent a visszaesés üteme, az építőiparban pedig egyenesen növekedést regisztráltak. A korábbinál kisebb volt a kiskereskedelmi forgalom csökkenése is, ez azonban feltehetőleg a júliusi áfa-emelés miatt előrehozott vásárlásoknak volt a következménye.

A tavaszi csúcshoz képest kisebb lett a munkanélküliségi ráta is, bár ez alapvetően szezonalítással, a nyári idénymunkákkal magyarázható, ráadásul a legutolsó adat némi romlásról tanuskodik. A pesszimizmus oldódását jelzi, hogy a nagy visszaesés után negyedik hónapja enyhén javul a GKI konjunktúraindexe. Az egész világban javuló befektetői hangulat mellett a Magyarország iránt növekvő bizalom tükröződik a júliusi eurókötvény-kibocsátás sikerében, a júliusi majd augusztusi kamatvágást követően is viszonylag erős forintban.

A külkereskedelmi egyensúly az I. félévben hatalmas, 2,1 milliárd eurós aktívumot mutat. Ez a behozatalnál sokkal kevésbé visszaeső kivitel következménye. Az államháztartás GDP-hez viszonyított hiánya várhatóan a kormány által megcélzott, a nemzetközi szervezetekkel egyeztetett 3,8% körül lesz.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Júliusban az infláció a júniusi 3,7%-ról az adóemelések hatására 5,1%-ra emelkedett, ez azonban egyelőre kisebb a vártnál. A fogyasztói energiaárak őszi csökkentését is figyelembe véve éves átlagban 4,7%-os, az év végén 6,5% körüli infláció várható, amit 2010 második felében várhatóan markáns csökkenés követ.

Az I. félévben a versenyszektorban mintegy 5%-kal emelkedett, a költségvetésiben 7%-kal csökkent a bruttó átlagkereset. (Az előbbi mértékében szerepe volt, hogy az alacsonyabb jövedelmű fizikai dolgozók részaránya - mivel az elbocsátások elsősorban őket érintették - mérséklődött, ami emeli az átlagot.). A nemzetgazdaság egészében a kimutatott reálkereset az I. félévben 2,2%-kal maradt el a tavalyitól.

2009 végéig további kamatvágások valószínűek, az alapkamat az augusztus végi 8%-ról december végére 7% körüli szintre csökkenhet. 2009 második felében 270, éves átlagban 280 forint körüli euró-árfolyam várható, az árfolyam-ingadozás a második félévben csillapodik.

Címkék: