Mi kerül tízmilliókba egy könyvön?

Pénzcentrum2009. július 27. 11:02

Több százezer dollárba, vagyis több tízmillió forintba kerül majd az a Taschen Kiadó által jegyzett album, melyet a holdra szállás 40. évfordulójára dobnak piacra. Mindössze 12 könyvet hoznak forgalomba, melyek mindegyike egy-egy holdkőzetet is tartalmaz majd.

A MoonFire címet viselő jubileumi kiadvány a 2007-ben elhunyt Norman Mailer Apollo 11-ről szóló riportregényén alapszik, melynek mindegy egyes darabját Buzz Aldrin, a második holdra lépő űrhajós látta el kézjegyével.

Összesen 1969 darab könyv lesz kapható a piacon, hozzávetőleg 1000 dolláros áron, azonban 12 példányban egy-egy holdkőzetet is elhelyeznek, melyek meteoritként csapódtak a földbe.

A Taschen kiadó még nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyibe kerül majd az említett 12 könyv, azonban várhatóan a világ egyik legdrágább kiadványa lesz. A cég pr-menedzsere a The Timesnak azt nyilatkozta: "több százezer dollárba kerül majd".

Aki nem szeretne lemaradni a könyvről, illetve a holdkőzetről, a Taschen honlapján már feliratkozhat a várólistára.

Címkék: