10 leghülyébb dolog, ami elkallódott a postán

Pénzcentrum2009. június 25. 13:02

A postán feladott csomagok nem ritkán csak igen szövevényes úton jutnak el a címzetthez, ha egyáltalán eljutnak. Ennek nem mindig a postások az okai, sokszor a rosszul, vagy olvashatatlanul megadott cím teszi lehetetlenné a kézbesítést. A brit Times magazin összegyűjtötte a 10 legvadabb csomagot, amit soha nem sikerült célba juttatni.

A szigetországban hetente mintegy 600 ezer levelet adnak fel úgy, hogy a cím olvashatatlansága miatt nem tudják kézbesíteni, vagy egyáltalán nem is írnak rá címet, csak nevet. Ezek általában a belfasti postaközpontban landolnak, ahol megpróbálják kideríteni, hogy ki volt a feladó, illetve kinek szól a levél. Ha nem járnak sikerrel, a csomagot elárverezik. Persze előtte kibontják, és ilyenkor néha furcsa dolgok kerülnek ki a dobozokból...

1. Tej
Egy hölgy hetente két liter tejet adott fel postán az unokájának, azonban a címet sajnos rosszul adta meg minden alkalommal, így egyetlen egy csomag sem jutott célba. Pontosabban mindegyik Belfastban landolt, hónapokon keresztül. A nagymama kilétére azonban nem tudtak fényt deríteni.

2. Halott állatok
EGy alkalommal jelentős mennyiségű halott állatot tartalmazó csomag érkezett a központba, mindenféle címzés nélkül. Itt azonban kisebb nyomozás árán ráakadtak a feladóra, egy preparátorra, aki átvette a csomagot.

3. Levágott véres kéz
Természetesen nem igazi, hanem egy filmes kellék, de az első benyomás mégis ijesztő lehetett annak, aki kinyitotta a csomagot. A dobozban egyébként a Ryan közlegény megmentése című film különféle kellékei voltak. Ezt relikviaként elárverezve akár még nagyot is kaszálhatott a posta.

4. Kocsiajtó
Talán keveseknek jut eszébe postán feladni egy gépjármű-ajtót, főleg címzett nélkül. Valakinek mégis sikerült. Talán csak zavarában, de saját nevét sem írta rá a csomagra, így ez a kincs is a posta tulajdonát képezi már.

5. Műfogsorok
Ezt feltehetően egy fogorvos adta fel, ugyanis a csomagban több tucat műfogsort találtak, ráadásul az eset nem is egyedi a brit posta történetében. Az aukción akár már külön szekciót is nyithatnának a fogorvosi kellékek, és protézisek számára.

6. az 1966-os labdarúgó-vb győztes csapata által dedikált pezsgősüveg

A pezsgősüveget az egész csapat ellátta kézjegyével, amit egy verseny győztesének ajánlottak fel, azonban a nyertest nem értesítették, így fel sem tűnt neki, hogy hiányozna egy csomag. Hosszú évek után sikerült kideríteni, hogy ki a címzett, így most már boldog gazdája lehet a relikviának.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

7. Egy Kiss szobor
A Kiss nevű heavy metál csapatot ábrázoló szobor még ma is gazdájára vár a belfasti központban. Kérdés, hogy vannak-e még rajongók, akik licitálnak majd az aukción.

8. Közlekedési lámpa
Vajon ki lehet annyira elvetemült, hogy egy iszonyú nehéz közlekedési lámpát feladjon a postán, ráadásul úgy, hogy a címet elfelejti ráírni? A posta is nagyon kíváncsi volt rá, ezért egy kampányt is indítottak, h megtalálják a feladót, de nem jártak sikerrel.

9. Lábprotézis
Ahogy a műfogsorok, úgy a mű végtagok is állandó vendégei a postaközpontnak, melyek közül a legtöbb soha nem talál gazdára, legjobb esetben a feladó intézményhez sikerül visszajuttatni a csomagot.

10. Digeridoo
Ennél a csomagnál nem kellett hosszú nyomozást folytatni, mivel kibontás után, a hangszer belsejében megtalálták a címzett, és a feladó nevét is. Vajon mire gondolt a gazdája, mikor feladta a csomagot?

Címkék: