Még öt hónapig jó a kétszázas bankjegy

Pénzcentrum2009. június 15. 09:02

Ma bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank az új kétszáz forintos érmét. A kétszáz forintos érme és a bankjegy öt hónapig párhuzamosan marad a forgalomban, de november 16-ától már csak az érme lesz törvényes fizetőeszköz.

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa - a forint történetében először - széles körű társadalmi egyeztetés után úgy határozott, hogy a kétszázforintos bankjegyet érme váltja fel. A tavalyi döntést követően a jegybank tovább folytatta a párbeszédet: szakmai és civil szervezeteket - például automatákat működtető, illetve pénzfeldolgozó szervezeteket, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét -- vont be a kétszázas érme műszaki paraméterei kialakításának folyamatába. Szintén újdonság, hogy a pénzen szereplő motívumot azok választották ki, akik nap mint nap kézbe veszik majd; az érme a lakosság által megszavazott Lánchidat ábrázolja.

Az MNB annak érdekében, hogy az új érme hétfő reggel már nyitáskor ott legyen az ország számtalan pontján - postákon, bankokban, takarékszövetkezetekben, áruházakban stb. - széles körű, a pénzügyi és a kereskedelmi szféra nagy részét felölelő együttműködést kezdeményezett.

A Magyar Nemzeti Bank szintén először szervez árverést 2009. június 17-én, így hasznosítva az új fémpénz próbavereteit. Az árverés bevételét az MNB jótékonysági célra fordítja, a befolyó összeg kedvezményezettjei a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége.

Az érme kezelése biztonságosabb, illetve használata számos készpénzfizetési helyzetben (automaták, parkolás stb.) praktikusabb is, mint a bankjegyé. A fémpénz tartósabb, s így milliárdos megtakarítást jelent az országnak a könnyen elhasználódó papírpénz helyett. Már három év után megtérül a pénzcsere költsége, és onnantól számítva évente további kb. 1-1,5 milliárd forinttal növekszik a társadalmi megtakarítás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kétszáz forintos érme a kétszázforintos bankjeggyel öt hónapig párhuzamosan lesz forgalomban. A kétszázforintos bankjeggyel utoljára november 15-én lehet fizetni, ugyanakkor még 20 évig beváltható lesz az MNB pénztárában.

Címkék:
százforintos,