A Margit hídtól Lágymányosig járhat az új budai villamos

Pénzcentrum2009. március 4. 15:15

Európai uniós forrásból újulhat meg az elkövetkező években Buda villamosközlekedése. A több milliárdos beruházás első ütemének csaknem 5,5 milliárd forintos uniós támogatásáról ma döntött a kormány. Ha a terveket Brüsszel is jóváhagyja, Óbuda és a Batthyány, illetve a Moszkva tér között 2010-re teljesen megújul a villamosközlekedés.

"A budai fonódó villamosközlekedés megteremtése" - ezt a címet viseli az a beruházási csomag, amelynek részeként néhány éven belül Óbudáról akár a lágymányosi Infoparkig a jelenleginél kevesebb átszállással, villamoson utazhatunk majd. Ennek első, csaknem 7,5 milliárd forintos költségvetésű üteme az Óbuda és Belső-Buda közötti villamos-összeköttetés fejlesztését célozza.

A közel 5,5 milliárd forintos európai uniós támogatással megvalósítandó beruházási csomag elsősorban a 17-es villamos vonalát érinti. A projekt részeként többek között biztonságos peronokat építenek a Margit-hídtól a Frankel Leó utcán és a Bécsi úton át a Vörösvári útig terjedő vonalszakaszon, a síneket pedig alkalmassá teszik a Tátra villamosok közlekedésére is.

Ugyancsak az első ütem részeként a 17-es villamos vonalát a Moszkva tér irányába a Török utcán, a Vörösvári út felé pedig a Frankel Leó utcán keresztül bekötik a 4-es és a 6-os villamos vonalába, így teremtve átszállás nélküli villamos kapcsolatot Óbudáról a Moszkva térig. Ehhez - úgyszintén a beruházás első üteme részeként - szükség lesz a Moszkva téri villamos-végállomás átalakítására, korszerűsítésére is. A beruházásnak ez a része 2010 nyarára naponta 8 ezer utas közlekedését teszi kényelmesebbé.

A 17-es villamos vonalát nemcsak a Margit körút irányába hosszabbítják meg. A Vidra utcától a Germanus Gyula parkon keresztül, a Margit híd alatt átvezetve, a Bem rakparton a Batthyány térig kiépítendő vágánnyal összekötik a 19-es villamoséval is. Ehhez - a budai főgyűjtő szennyvízcsatorna építésével párhuzamosan - átépítik a 19-es villamos jelenlegi Batthyány téri végállomását is. Az első ütemnek ez a része naponta 11 ezer utas számára teremt kényelmesebb közlekedési feltételeket a belvárosban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 2010-ben befejeződő első ütem folytatásaként tervezik a villamosvonal megépítését a Műegyetem rakparton, a Szent Gellért tértől egészen a lágymányosi Infoparkig, teljessé téve Buda észak-déli irányú villamoshálózatát, nagyrészt kiváltva az Óbuda - Belső-Buda - Dél-Buda vonalon az autóbusz-forgalmat. A teljes beruházás így összességében naponta 100-110 ezer ember utazását teheti majd kényelmesebbé a fővárosban.

Címkék: